Képviselőházi irományok, 1892. XXI. kötet • 653-689. , LXIII-XCV. sz.

Irományszámok - 1892-LXXV. Törvényjavaslat, a közös függő adósság egy részének beváltásáról

LXXV. szám. 351 Ezeknek az a. é. egy-forintos ál!árujegyeknek fölmondását és beváltását a m. k. pénz­ügyministerium és a cs. k. pénzügyministerium, a cs. és k. közös pénzügyministeriummal érintkezve, az 1894. év folyamán rendeleti utón fogja szabályozni. Ennél a szabályozásnál a beváltás utolsó határidejéül 1899. évi deczember 31-ike állapítandó meg. 1899. évi deczember 31-ikével az államnak ez államjegyek beváltására vonatkozó min­dennemű kötelezettsége megszűnik. in. Czikk. Ezenfelül legkésőbb 1897. végéig az a. é. ötforintos, illetőleg ötvenforintos állam­jegyekből annyi váltandó be, hogy a jelen egyezmény megkötése napjáig kiadott a. é. egy­forintos államjegyekkel együtt összesen 200 millió a. é. forint váltassék be. Az a. é. öt-forintos, illetőleg a. é. ötven-forintos államjegyekből álló és fönnebb jelzett összeg beváltása végett felmondás nem bocsáttatik ki, hanem a m. k. pénzügyministerium és a cs. k. pénzügyministerium az a. é. öt-forintos, illetőleg a. é. ötven-forintos államjegyeket, a melyek az állami pénztárakban megvannak, vagy ezekhez a pénztárakhoz kerülnek, a fönnebb megállapított éveken belül és a fönnebb meghatározott összeg erejéig beváltás végett visszatartják. A beváltás keresztülvitelének megkönnyítése végett a cs. és kir. közös pénzügyminis­teriummal való érintkezés utján intézkedés tehető az iránt is, hogy a cs. és kir. közös központi pénztár készleteiben meglevő, vagy oda kerülő a. é. öt-forintos és ötven-forin­tos államjegyek a beváltásra megállapított összeg mérvéhez képest beváltás végett vissza­tartassanak. IV. Czikk. A felmondandó a. é. egy-forintos államjegyek, valamint a bevonandó többi állam­jegyczímlet más, törvényes fizetési eszközökkel — mik azonban államjegyek nem lehetnek — váltandók be. A beváltott államjegyek helyébe államjegyek nem adhatók ki. Az államjegyek beváltása végett a m. kir. pénzügyministerium és a cs. kir. pénz­ügyministerium az érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződés VIII. czikke szerint vert egy­koronásokból 1894-ben és 1895 ben évente 20 millió a. é. forint összeget fognak kibocsá­tani. Az államjegyek beváltására kibocsátandó egy-koronások ugyané szerződés IX. czikkében megállapított contingensbe beszámitandók és a két pénzügyi kormányzat által foganatosítandó kibocsáttatásuk az érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződés X. czikkében meghatározott megosztási arány szerint történik. Ezeken az összegeken túl, a beváltásra még szükséges fizetési eszközöket, még pedig ezüst értékpénzt, vagy bankjegyeket, a m. kir. pénzügyministerium és a cs. kir. pénzügyministerium husz-koronásoknak, a következő czikk értelmében foganatosítandó lefizetése utján fogják az osz­trák-magyar banknál beszerezni. A m. kir. pénzügyministerium és a cs. kir. pénzügyministerium esetről-esetre egyetértőleg meg fogják állapítani, mily összegben lesz a lefizetett husz-koronások törvényes ellenértéke ezüst értékpénzben, s mily összegben bankjegyekben fölveendő. V. Czikk. A m. kir. pénzügyministerium és a cs. kir. pénzügyministerium fokozatosan és a szükséglet mérvéhez képest az érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződés XIX. czikkében megállapított megosztási arány szerint husz-koronásokat százhatvan millió o. é. forint maximális összeg erejéig az Osztrák-magyar banknál lefizetnek. Ebből a maximális összegből e szerint a m. kir. pénzügy-

Next

/
Thumbnails
Contents