Képviselőházi irományok, 1892. XX. kötet • 619-652. sz.

Irományszámok - 1892-620. Törvényjavaslat, a Szamosvölgyi vasút-részvénytársaság hálózatához tartozó vasutvonalak engedélyokmányainak, - s az ezekhez kiadott függeléknek egyesitéséről

620. szám. 36?. A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként érthe­tőleg érvényesek a szolgálatban utazó m. kir. honvédségre és azon csapatokra, melyek mint a hadsereg kiegészitő részei a népjog oltalma alatt állanak. Végül köteles a vasut-részvénytársaság feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a hadsereg, hadi tengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1868. évi XL. törvényezikk 38. §-ában és az 1873. évi II. t.-czikkben meg­áll apitvák. 15. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbízattak, igazolják, — uti málháikkal együtt ingyen szállitandók. 16. §. A vasut-részvénytársaság a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasúti vonalakon vagy azoknak csak egyes részein is, az e részben érvényben álló külön megállapodások értelmében, a m. kir. postát szállítani köteles. A vasút igazgatósága és alárendeltjei, vagy az utóbbiak közt váltott szolgálati levelezés a vasúti közegek által postabérmentesen szállítható. 17. §. A jelen engedélyokirat tárgyát képező vonalak mentén, vagy az egyes állomásokban már fennálló vagy még ezután létesítendő üzleti távirdák, távbeszélők vagy villamos jelzők iránt az 1888. évi XXXI. t.-cz. és az annak alapján kibocsátott rendeletek hátározmányai mérv­adók, melyekhez a vasut-részvénytársaság szorosan alkalmazkodni köteles. A felállítandó távírdák, távbeszélők és villamos jelzők felállításához, berendezéséhez és üzletben tartásához a kereskedelemügyi m. kir. ministertől előzetesen külön engedély eszköz­lendő ki, mely alkalommal az építés, berendezés és üzletben tartás feltételei a kereskedelem­ügyi m. kir. minister által rendeleti utón fognak megállapittatni, mihez a vasut-részvénytár­saság alkalmazkodni köteles. A kereskedelemügyi m. kir. minister részére fentartva marad a jog, hogy a vaspálya­vonalak mentén netán még szükséges üzleti távírda- vagy távbeszélő-vezetéknek a pálya indó­házain, esetleg őrházain alkalmazandó utolsó elszigetelőkig, valamint a forgatható védjelzö készülékekig való kiépítését a részletekre nézve az illető posta- és távirda-igazgatóság és a vasut-részvénytársaság közt, a kereskedelemügyi m. kir. minister jóváhagyásának fentaríása mellett jegyzőkönyvileg megállapított feltételeknek megfelelően saját közegei által foganato­síthassa. Ez esetben, a mennyiben az üzleti távírda- vagy távbeszélő-vezetékekkel egyidejűleg állami távírda- vagy távbeszélő-vezeték nem építtetnék, a vasut-részvénytársaság köteles az oszlopok és más építési anyagok összes árát s az összes építési költségeket, — a mennyiben pedig egyidejűleg állami távírda- vagy távbeszélő-vezeték is építtetnék, az üzleti vezeték anyagainak árát és az összes építési költségeknek az üzleti vezetékek létesítésére fordított aránylagos részét a kereskedelemügyi m. kir. ministemek megtéríteni. Mindkét esetben köteles a vasut-részvénytársaság az építkezéshez szükséges összeget az utólagos elszámolásig kamat nélkül előlegezni, és az oszlopokat s a többi építési anyagokat a pálya mentén az illető posta- és távirda-igazgatóság által meghatározott módon és időben, a már lerakott vasutvágányon saját költségén szétosztatni. JEÍPVH. JEOMÁNY. 1892 — 97. XX. KÖTET. i

Next

/
Thumbnails
Contents