Képviselőházi irományok, 1892. XVII. kötet • 551-589. , XLI-XLVIII. sz.
Irományszámok - 1892-563. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, „az örökösödési eljárásról” szóló törvényjavaslat tárgyában
563. mkm. 269 A javaslat, melynek általános és részletes indokolása, a tőrvény intézkedéseinek interpraetatiójára nézve igen becses és kimerítő anyagot nyújt, összesen 129 §-ból áll, ebbe a keretbe foglalja be azokat a törvényes rendelkezéseket, a melyek a megnyílt örökségnek birtokbavételét és a jogszerű birtokállapotnak létesítését közvetíteni hivatvák. Általánosságban a javaslat mindenekelőtt a hatáskör egységesítését kívánja megvalósítani, mely feladatot akképen oldja meg, hogy az árvaszékeknek, valamint a királyi törvényszékeknek hatáskörét végleg megszünteti, s az örökösödési eljárást ugy az annak keretébe tartozó mindennemű birói functiót kizárólag a királyi járásbíróságok hatáskörébe utalja. A javaslatnak 6., 7. és 8. §-ai kimerítően szabályozzák az esetek minősége szerint a hatáskörrel biró kir. járásbíróságoknak illetékességét s e tekintetben az eddig felmerült controversiáknak elejét veszik. Alig szükséges hangsúlyoznunk, milyen nagy mértékben járul maga ezen intézkedés is az örökösödési kérdések gyors elintézéséhez. Az örökség tárgyát képező ingatlanok tekintetében különös súlyt fektet a tőrvényjavaslat arra, hogy a telekkönyv lehetőleg M tükre legyen az ingatlanokra vonatkozó anyagi jogállásnak. E végből azon esetekben, ha a hagyatékhoz ingatlan vagyon tartozik, a törvényjavaslat 1-sn fejezetének 4-ik §-ábán hivatalból való eljárást rendel, ennok azonban csak akkor ád helyet, ha az érdekeltek az örökhagyó halálától számított három hónap alatt, a törvényjavaslatban meghatározott módon, örökösödési bizonyítvány alapján nem tesznek lépéseket a tekintetben, hogy öröklés utján szerzett joguk a telekkönyvbe bevezettessék. Ezen az utón az óhajtott eredmény elérhető anélkül, hogy az érdekelt telek rendelkezési szabad-sága kelleténél túl korlátoztassék. Ennek az intézkedésnek messzemenő hordereje van. Különösen a kisebb hagyatéki ingatlanokat öröklő közönség legnagyobb része biztosítva hiszi szerzett jogainak érvényesitését az által, ha örökösödési illetékét megfizette s ezért nem tesz külön lépéseket örökség utján szerzett ingatlan vagyona tulajdonjogának telekkönyvi bekebelezése végett. A javaslatban foglalt kényszerintézkedés alkalmas eszköznek kínálkozik arra nézve, hogy a tényleges birtoklás és a nyilvánkönyvi jogállás között sűrűn mutatkozó eltéréseket ezzel az ingatlanok jogi fogalmának és a jelzálogos hitelnek akadályait megszüntesse. Az eddigi eljárást jelentékenyen módosító ezen intézkedések lényegükben nem érintik az ipso-jure öröklés elvét. A javaslat ugyanis ott, a hol ingatlan vagyon tartozik a hagyatékhoz, a jogáthárulási esetek kötelező tis^tázását azért rendeli, mert az ingatlanokra szerzett jogok nyilvántartását a jogrend, a jogbiztonság, messze kiható nemzetgazdászati érdekek, a köz- és magánhitel követelik. Elvi alapon nyugvó intézkedése a javaslatnak az, hogy az előkészületi cselekmények végrehajtása után, melyek a haláleset fölvétele alapján, a végrendelet kihirdetéséből és a hagyaték leltározásából állanak s mely utóbbiak tekintetében a javaslat az eddigi törvényes intézkedéseknél határozottabb, kimerítőbb és a czélnak megfelelőbb rendelkezéseket vett föl, a hagyatékok tárgyalását a királyi közjegyzők hatáskörében összpontosítja; biztosítva ily módon azt, hogy az örökösödési ügy érdemleges elintézésére közvet ! en befolyással biró hatósági cselekményeket igazságügyi közegek teljesítsék. Felmerült a bizottságban a javaslat tárgyalása közben azon eszme is, hogy tekintette a jelenleg szervezett királyi közjegyzőségek csekély számára, nem volna-e a jogkereső közönség érdekében czélszerü intézkedés az, hogy azon járásbíróságok székhelyén, a hol királyi közjegyzőségek szervezve eddigelé nincsenek, a hagyatéki tárgyalásokkal a helybeli, vagy a járás-
