Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

513. szám. 29 így a kánonjog érvényén alapuló házassági jogegység már a XVII-ik század folyamán át lett törve, de még inkább megrendítették annak érvényét azon intézkedések, melyek a XVIII-ik század második felében az államhatalom részéről történtek. Az államhatalom idővel tudatára ébredt önjogából fakadó törvényhozói rendeltetésének. Fel kellett ismernie, hogy a házassági jog körül, különösen pedig a házassági akadályok tekintetében saját állami czéljai és érdekei vannak. Ebben az irányban Ausztria befolyással volt a magyar jog fejlődésére. A törvényes képviselő beleegyezésének hiánya, mely már II. Ferdinánd király uralkodása óta tiltó házassági akadályt képezett, az 1753. évi április 1'2-iki pátenssel bontó akadály erejét nyerte és három évvel későbben érvényteleneknek nyilváníttattak a katonatiszteknek felebbvalóik tudtán kivül kötött házasságai (1756. május 8-iki rendelet). Gyökeres változtatásokat azonban csak II. József idézett elő, a ki a mindinkább érvényre jutó egyházi particularismussal szemben és annak felismerése alapján, hogy egyik egyháznak jogát a többire reáerőltetni ellenkezik a vallásszabadsággal: a házassági jog egészére nézve az állami szabályozás útját választotta. II. József pátense a jogegységet állami alapokon újra alkotta. E rendezés nem alkotmányos utón történt. Az ama korban uralkodó felfogásnak megfelelőleg a pátens a házasságot polgári szerződésnek tekinti. Egységesen állapítja meg a házasság megkötésének alakzatát és érvényességének feltételeit és a házassági pereket különbség nélkül az állami bíróságok elé utalja. A pátens szabályai az izraelitákat is kötelezték, a mit egy pótrendelet ki is mondott. A pátens fentartotta a házasságkötés egyházi formáját de az egyházi közegekben állami tisztviselőket lát, kiket az elébök tartozó házasságkötéseknél való közreműködésre egyenesen kötelez és a kiktől elvárja, hogy e közreműködésnél a? egyházi törvényektől el fognak tekinteni. Az által, hogy a kihirdetések alól való felmentés jogát a politikai hatóságok hatáskörébe utalta, a házassági anyakönyvek vezetését állami rendszabályok alá helyezte s végül a házassági bíráskodást a világi bíróságokra bízta, a házassági jognak félreismerhetlenül polgári alapokon szabályozását foganatosította. A jogegységet csak a házasság megszűnésének kérdésében töri meg, a mennyiben a katholikusokra nézve a házasság felbonthatatlan, a nem katholikusokra nézve pedig felbontható. Az ily módon létesített állami jog és jogegység azonban csak rövid ideig maradt . érvényben. Az 1790. évtől kezdve az a felfogás jut uralomra és ad irányt a magyar törvényhozásnak, hogy a házassági viszony szabályozása az egyházak feladata, hogy az egyházakat illeti házassági ügyekben a felmentési hatalom és a bíráskodás. Az említett évtől egész az 1868-iki törvények megalkotásáig ez a vezéreszme vezette a magyar törvényhozást és a küzdelem csak az iránt folyt, hogy az.eszme minden bevett egyházra egyaránt megvalósuljon. II. Lipót már 1790. évi ápril 20-án elrendelte a magyar helytartótanács utján, hogy az egyházi bíráskodás a katholikusokra és a görög-keletiekre nézve visszaállittassék. Az állandó szabályozást azonban az 1790/91-iki XXVI. és XXVII. törvényczikkek foglalják magukban. E törvényczikkelyek előzetes tárgyalásának folyamán felmerült ugyan az állami szabályozás eszméje, de csakhamar végképen elejtetett. Annál erélyesebben érvényesültek azon törekvések, melyek a házassági ügyekben való szabályalkotási és birói hatalmat minden egyháznak megkövetelik, míg a vegyes házasságokra nézve, habár sikertelenül, az egyházak paritását kívánják érvényre juttatni.