Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

202 513. szám. Ítélettel bontható fel^ a javaslat a házasság megszüntetésére vonatkozó eljárást határozottan az állami bíráskodás körébe vonta, a mint ezen elv a házasság érvénytelenítésére vonatkozólag már a 66. §-ban nyert kifejezést. Ezzel joghatály nélkülinek kell tekinteni a házasságnak a birói eljárás mellőzésével foganatosított mindennemű megszüntetését, különösen tehát a feleknek puszta megegyezésén alapuló válásokat. Végül a szakaszban kifejezésre jut, hogy a házasság magával a birói Ítélettel bontatik fel és ezzel a javaslat határozottan állást foglal a franczia-belga polgári törvénykönyveknek azon rendszerével szemben, mely szerint a házasságot a birói itélet még nem bontja fel, hanem csak a felbontásnak külön hatósági kijelentése, illetve annak a házassági anyakönyvbe történt bejegyzése és a mennyiben a váló-itélet bemutatása bizonyos rövid záros határidőn belül elmulasztatnék, a felbontásra jogosító itélet hatályát veszti (franczia code civil 294., illetve az 1886. évi április 18-iki törvény 1. §-a, belga code civil 294. §-a). Ellenben megegyezik a javaslat álláspontjával az osztrák és a szász polgári törvénykönyv (ausztriai 93. és 115. §§., szász 1712. §.), mely utóbbi a magánelválásokat kifejezetten hatálytalanoknak jelenti ki (1711. §.), a porosz Landrecht (II. R. 1. ez. 668. §.) éppen úgy, mint a német birodalmi Entwurf (1440. §.). A 97. §-hoz. Azon okok élén, melyek a házasságnak birói felbontását igazolják, minden törvényhozásban a házasságtörés áll. Mint a házasság intézményének rendeltetésével és alapeszméjével ellenkező magatartás, mellyel czáfolatot nyert a két fél kizárólagos életközösségének és testi egyesülésének (unitas carnis) követelménye^ a házasságtörés arra kényszeríti a törvényhozót, hogy a valóságban már felbomlott házassági viszony megszűnésének a jogaiban sértett fél kérelmére a jogi szentesítést is megadja. Ezen kényszerítő helyzet előtt meghajolt a kánonjog is, midőn a házasságtörést és azzal rokonjellegű cselekedeteket mint a tényleges házassági életközösség teljes megszüntetésének (separatin perpetua) egyetlen indokait elfogadja akkor is, midőn a házasság már consummáltatott. Nem tekintve a kánonjognak imént idézett álláspontját, a házasságtörés minden hazai egyházfelekezet házassági jogrendjében többé-kevésbbé tág keretben válási okot képez (Józsefi pátens 55. §., zsidó házassági Rendelet 26-ik pontja, erdélyi szász Eheordnung 51. §., unitárius egyházi törvény 76—79. §§., erdélyi reformátusok házassági törvénye Bod Péter 176. §.), mely a görög-keletiek egyházjogában legmesszebb menő kiterjesztést nyert. Minden polgári törvénykönyv, mely a házasságnak a házastársak életében való felbontását megengedi, föltétlen válási okúi ismeri el a házasságtörést (osztrák polg. törvénykönyv 115. §., code civil 229. és 230. §§., belga törvénykönyv 229. és 230. §§., porosz Landrecht II, R. 1. ez. 670. §.. szász codex 1713. §., 1874-iki svájezi törvény 46. §., németalföldi polgári törvénykönyv 264. §., német Entwurf 1441. §., belga Avant Projet 228. §.). Ellenben úgy a házasságtörés fogalmi meghatározásánál, mint ezen váló ok kezelésénél mélyreható különbségek mutatkoznak a különböző törvényhozásokban. A házasságtörés fogalmának megállapítása a tudománynak s a gyakorlatnak képezvén feladatát, azt a javaslat mellözhetőnek tartotta. A törvényjavaslat a bíró belátására bizza annak megítélését, hogy mikor tekinti bebizonyitottnak a házasságtörést; megállapítható tehát az akkor is, midőn oly cselekmények nyernek birói beigazolást, melyekből a kisérő körülmények figyelembevételével szükségképen a házasságtörés megtörténtére kell következtetni. Ezen felfogás megegyezik mind perrendtartásunk szellemével, mind az újabb törvényhozásoknak vagy törvénykezési gyakorlatoknak álláspontjával.