Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

180 513. szám. házasság meg nem kötése esetében a törvény szerint az öröklésre hivatva lettek volna. Ehhez járul, hogy a megtámadás törvényes okai részben oly természetű cselekmények lehetnek, melyek bűnvádi úton is üldözendők, a midőn könnyen megtörténhetik, hogy a bűnös, ki esetleg vétkes cselekményeért büntetését még ki sem állotta, az elhaltnak jogszerű örököse lesz s szabadon élvezendi bűntettének polgárjogi előnyeit. A javaslat azonban ezen okokat a szóban forgó kérdés szabályozásánál döntőknek nem tekinthette. Ellenkezőleg mind a házassági viszony, mind a megtámadási jog természetével jobban összeegyeztethetőnek találta, hogy oly esetekben, midőn a §. b) pontjában emiitett megtámadásra jogosult meghalt, a házasság megtámadása ki legyen zárva. A házasság megtámadásának joga a legszemélyesebb természetű viszonynak a folyománya, minél fogva lényegesen különbözik a tisztán vagyoni jogoktól, melyekre nézve az általános jogelvek szerint a jogosult halála után átszállásnak van helye. A mi különösen a tévedés, kényszer és megtévesztés esetét illeti, figyelembe kellett venni, hogy még azon esetben is, ha a megtámadásra jogosult házastárs halála időpontjáig kényszer hatása alatt állott vagy tévedésben volt, legalább is kétes marad, vájjon a házasság nem felelt-e meg valódi akaratának s tehát, hogy abban a kényszer megszűnése vagy tévedésének felismerése után is nem nyugodott volna-e meg; (V. ö. 82., 85. §§.) ezen kétely erősbödik akkor, ha a házasság érvényét gátló ok a megtámadásra jogosult házastárs halála előtt megszűnt és a keresetet még sem inditotta meg. Már maga a bizonyítás nehézsége oly körülményekre nézve, melyekről legtöbb esetben csak maga a már elhalt házastárs adhatott volna megnyugtató felvilágosítást és a kényszer, tévedés, vagy megtévesztés és a házasságkötés közötti okozati összefüggés igazolásának megbizhatatlansága arra utal, hogy a megtámadásra jogosult házastárs halála után a házasság érvénye ne legyen többé kétségbe vonható. Ugyanazok az okok, melyek a kényszer és tévedés tekintetében a megtámadási jog kizárása mellett felhozattak, szólnak ama jog megtagadása mellett a megtámadhatóság többi eseteiben is ugy a törvényes örökösök, mint más személyekkel szemben. A §. b) pontjában emiitett házastárs halála után akkor sincs megtámadásnak helye, ha a házastárs halála azon idő alatt következett be, mialatt a megtámadás joga a 71. §. esetében az igazságügyministert, a 72. §. esetében pedig a gyámhatóságot illette meg. A hatóság megtámadási joga ezen esetekben főleg azon alapszik, hogy a házastárs érdekeinek oltalmát a törvény az arra még képesnek nem tekintett házastársat helyettesitőleg reá ruházta. Ezen oltalomra csak addig van szükség, mig az él, a ki oltalomra szorul. Ellenben a hatóságnak nem hivatása a megtámadási jog érvényesítésével az elhalt házastárs örököseinek vagy más harmadik személyeknek vagyoni érdekeit szolgálni. A mennyiben pedig a 71. §. okából megtámadható házasság megtámadásánál a közérdek szempontja is figyelembe jöhet, a házastárs halála után ez a szempont sem forog többé fenn. Ezen következtetések nem állhatnak meg akkor, ha a megtámadásra jogosult a megtámadást a 88. §-ban meghatározott módon megtette. A megtámadási kereset megindítása, illetőleg a bejelentés megtörténte által kifejezést nyert a házastárs azon akarata, hogy házasságát fentartani nem kívánja. Jóllehet a házastárs, ha életben marad, a megtámadási per letételével vagy utólagos helybenhagyással megszüntethette volna a házasság megtámadhatóságát, mégis az esetek legnagyobb részében a valóságnak inkább felel meg az a föltevés, hogy a pert folytatta volna. Ilyenkor tehát a házasságnak a megtámadás által föltétlenné vált érvénytelenségére a jogilag érdeklett harmadik személyek, és igy az elhalt házastárs örökösei is hivatkozhatnak. (87., 91. §§.) Ennek a bejelentéssel történt megtámadásnál annál inkább