Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

178 513. szám. értesítésében hasonló okokból gátolva van. A 78. §. rendelkezése azon a föltevésen alapszik, hogy a törvényes képviselő, illetőleg a szülő a beleegyezése nélkül kötött házasság megtámadására, a mennyiben azt a kiskorú érdekében kívánatosnak tartja, a szükséges lépéseket akár a gyámhatóság értesítésével, akár a 79. §-ban nyert megtámadási jog érvényesítésével megteszi, ellenkező esetben pedig mulasztásuknak alapját utólagos beleegyezésük képezi. Ezen föltevés nem valósulhat akkor, midőn a törvényes képviselőre, illetőleg a jogosult szülőre nézve az említett akadályozó körülmények állanak fenn. Minthogy a határidő lefolyása ilyen esetekben, a törvény szándéka ellenére, a kiskorú érdekeire könnyen sérelmes lehetne, szükséges volt kimondani, hogy az akadály tartama a határidőbe ilyenkor sem számíttatik be. Nem kevésbbé méltányos a határidő folyását azon időre is felfüggeszteni, a míg az igazságszolgáltatás működése meg van akadályozva. Miután azonban ilyen eset különben is különös törvényhozási intézkedést feltételez, erre nézve a javaslat nem kívánt rendelkezni. Önként érthető, hogy miután a megtámadási határidőre az elévülés szabályai alkalmazást nem nyernek, a §-ban fel nem sorolt egyéb esetekben a határidő folyása fel nem függeszthető és hogy e megtámadási határidőre nézve félbeszakításnak sem lehet helye. Ellenkeznék ez a határidő czéljával is, mely abban áll, hogy a megtámadhatósággal járó jogbizonytalanság mielőbb megszüntetve legyen. A 81. §-hoz. A jelen §. a) pontja szerint megtámadásnak nincs helye, ha a házasság bíróilag felbontatott (94. §. b) vagy holttá nyilvánítás alapján történt új házasságkötéssel megszűnt (95. §.). Minthogy a megtámadás tárgyát szorosan véve nem a fennálló házassági viszony, hanem a házasságkötés mint jogügylet képezi, ennek megtámadása pedig jogilag a házasság megszűnése után is lehetséges, ellenkező rendelkezés hiányában a házasságnak megtámadhatott ak kellene lenni még akkor is, ha az említett módok valamelyikén már megszűnt. A javaslat azonban gyakorlati okokból czélszerűbbnek találta a házasság megtámadását ezen esetben feltétlenül kizárni. A megtámadásnak törvényesen meghatározott okai czéljuknál és természetüknél fogva nem annyira a házasság vagyonjogi következményeinek elhárítására, mint inkább arra szolgálnak, hogy a házassági életközösség megszüntetését a házastársra nézve gyakorlatilag lehetővé tegyék. Ha azonban a házasság megszűnt, a megtámadás főczélja is elenyészett. Ezentúl a házasság megtámadása a házastársra nézve a házasságkötésnek még csak egyes következményei tekintetében bírhatna jelentőséggel. Ezen következmények azonban annak megengedését, hogy a házastárs házasságát bíróilag történt felbontása vagy új házasságkötés folytán beálló megszűnése után is megtámadhassa, gyakorlatilag sem szükségessé, sem Á kívánatossá nem teszik. Tekintve a megtámadási határidő rövidségét (v. ö. 77. §-al), a gyakorlati élet csak a legritkábban mutatna fel olyan esetet, midőn a házastárs házasságának megtámadására még annak bírói felbontása vagy házastársának holttányilvánitása után is jogosítva volna. Ehhez járul, hogy ha a már megszűnt házasság megtámadása folytán a házasság megszűnésének már beállott jogkövetkezményei hatályukat vesztenék s a jogviszonyok a házasságkötés érvénytelenségének megfelelően újból volnának rendezendők, ebből oly bonyodalmak keletkeznének, a melyek épen nem állanának arányban'azon előnynyel, a melyet a megtámadás lehetősége a házastársnak biztositana. Ez ellen szól továbbá, hogy az öröklési igények, melyekre a házasság érvénytelensége gyakorlatilag legnagyobb fontossággal bír, legalább a házastársak között a házasság bírói felbontása után többé figyelembe nem jöhetnek. Másképen alakul az eset akkor, ha a házasság azon házastárs halála által szűnt meg,