Képviselőházi irományok, 1892. XIII. kötet • 438-481. sz.

Irományszámok - 1892-473. A közgazdasági bizottság jelentése, „a vándoriparról és a házalásról” szóló törvényjavaslat tárgyában

390 473. szám. vagy pedig nagyobb jelentőségüknél fogva a tényleg mégis csak kisebbszerű vándoripari foglalkozásokkal egyenlő elbánás alá nem vehetők. Ezért a bizottság czélszerűnek tartja, hogy az 1. §ban taxatíve felsoroltassanak azon foglalkozások, a melyek a vándoripar fogalma és az ezen törvény intézkedései alá tartoznak. Az 1. §-t a bizottság az e) pont alatti styláris módosítással ajánlja elfogadásra. A törvény világosságát nagy mérvben lesz hivatva emelni a javaslat 2. §-a, melyben minden a vándoriparral rokon foglalkozások sorolvák fel, a melyekre, mint már előbb említve lett, ezen törvény hatálya ki nem terjesztetik. Ezen §-t a bizottság ugyancsak egy, az a) pont alá tartozó styláris módosítással ajánlja elfogadásra. A 3. §. azon elvi határozatot állítja fel, hogy a vándoripar űzése hatósági engedélyhez van kötve és eljáró hatóságokként az iparhatóságokat jelöli ki; a következő 4—14. §§. pedig megállapítják azon feltételeket, melyek mellett a vándoriparos a működéséhez megkívánt engedélyt megkaphatja és foglalkozását gyakorolhatja. A bizottság az ezen §§-ban contemplált intézkedéseket helyesli, mert a mig azok egyrészt a közrendészeti érdekek szempontjából a kellő rendszabályokat felölelik, addig másrészt úgy az engedély elnyerésére előirt feltételek, mint a vándoripar gyakorolhatására vonatkozó szigorú megszorítások által az állandó kereskedelem és ipar érdekeinek megóvásától kellőképen gondoskodva van. E tekintetben különösen kiemelendök azon feltételek, melyek a vándoripar gyakorolhatására szóló engedély megadásához kötvék (5. §.), valamint azon intézkedés (13. §.), melynek értelmében nagyobb —legalább 5.000 lakossal biró — községekben és a gyógyhelyeken a vándoripar nagy mérvben korlátozható, sőt teljesen el is tiltható. . A törvényjavaslatnak a bizottságban történt tárgyalása során felmerült azon aggodalma, hogy a 8. §. azon határozata, mely szerint a vándoriparos foglalkozásához az egyes községekben mindaddig nem foghat, a mig engedélye az illető község elöljárósága által láttamozva nem lett, a vándoripart üzlete gyakorlatában bizonyos körülmények között, nevezetesen, a midőn oly önálló pusztákat, tanyákat vagy majorokat látogat, melyek a községhez, a melyhez tartoznak, távol esnek, túlságosan gátolják. Noha a bizottság ezen aggály jogosultságát méltányolja, mindazonáltal, tekintettel azon fontos közrendészeti indokokra, melyek az engedélynek az ipar gyakorlásának megkezdése előtti láttamozását szükségessé teszik, a §. módosítását nem ajánlja, felhivandónak tartja azonban ez ügyre az érdekelt szakminister urak figyelmét oly czélból, hogy a mennyiben fontosabb érdekek ez által nem veszélyeztetnek, a kiadandó végrehajtási rendeletben ez ügy lehetőleg czélszerűen és kedvezően szabályoztassék. Igen fontos új intézkedést tartalmaz a törvényjavaslat 12. §-a, mely a vándoriparosnak a részletfizetésre való eladást teljesen eltiltja. Tapasztalásból tudjuk, hogy a vándoriparosok, különösen a házalók, az üzleti ügyekben járatlan népet kedvező fizetési feltételekkel kecsegtetve, oly részletfizetési kötelezettségek elvállalására birják, melyek az illető vevők nagymérvű anyagi károsodását okozzák. Nagyon czélszerűnek látszik tehát ezen üzletnemet, a mely amúgy sem felel meg a vándoripar jellegének, ezen ipar keretéből teljesen kiküszöbölni. Megjegyezzük egyébként, hogy ezen intézkedésnek a törvénybe történt felvételével a kereskedelmi minister úr bold. hivatalbeli elődjének a t. képviselőházban az 1890. évben tett kijelentésének felel meg. A 15—20. §§. a házalásra vonatkozó külön és az osztrák kormánynyal egyetértőleg megállapított intézkedéseket tartalmazzák és egyrészt az állandó kereskedelem érdekeinek megóvása czéljából a házalásnak a^vándoripar többi nemeivel szemben további megszorítását