Képviselőházi irományok, 1892. XIII. kötet • 438-481. sz.

Irományszámok - 1892-454. A közigazgatási bizottság jelentése, „a Budapest fő- és székváros kerületi előljáróságairól” szóló törvényjavaslat tárgyában

176 454. szám. vényben, ministeri rendeletben vagy szabályrendeletben megállapítva nincs, a felebbezés a határozat kézbesitésétől számított 15 nap alatt a kerületi elöljáróságnál nyújtandó be, mely azt 3 nap alatt, szükség esetén véleményes jelentésével együtt, a második fokban illetékes hatóság elé terjeszteni köteles. Ha felebbezési határidő utolsó napja vasárnapra vagy Gergely-naptár szerint ünnep­napra esik, a felebbezés a következő köznapon is benyújtható. Az elkésetten beadott felebbe­zések hivatalból visszaulasittatnak. Minden határozat, mely törvényes határidőn belül felebbeztetett, rendszerint csak a felebbezés elintézése, illetőleg a határozat helybenhagyása után hajtható végre. Birtokon kivül való felebbezésnek kivételesen és csak akkor van helye: a) ha ezt külön törvény, ministeri rendelet vagy szabályrendelet rendeli; b) ha közveszély vagy helyrehozhatlan kár elhárítása czéljából a határozatnak azonnal való foganatosilása raulhatlanul szükségesnek találtatván, annak csak birtokon kivül való felebbezhetősége magában a határozatban kifejezetten ki is mondatott. IIT. FEJEZET. A kerületi választmányról. 29. §. Minden kerületben kerületi választmány alakittatik. A kerületi választmány elnöke az illető kerület elöljárója; tagjainak száma legfeljebb 24. A kerületi választmány tagjait az illető kerület választói a községi választók sorából választják. Nem lehet a kerületi választmány tagja: a) a ki 24-ik évét még be nem töltötte, vagy a kinek kiskorúsága meghosszabbíttatott; b) a ki az 1872 : XXXVI. t.-czikk 25. §-a értelmében választási jogot nem gyakorolhat; c) a, ki gondnokság alatt áll; áj a ki a fő- és székvárossal szerződéses vagy számadási viszonyban áll; e) a fő- és székváros tisztviselője vagy fizetést élvező bárminő alkalmazottja. A kerületi választmány tagjai a törvényhatósági bizottság tagjainak választásával egy időben 6 évre választatnak. A tagok fele minden három év végén kilép; az első három év végén a kilépés felett sorshúzás dönt; azontúl mindig azok lépnek ki, a kik a 6 évet már kitöltötték. A kilépett tagok újra megválaszthatok. A kerületi választmány tagjainak számát, a választás idejét és módját, az igazolási eljárást a törvényhatósági bizottság a 18. §. értelmében alkotandó szabályrendeletben álla­pítja meg. A kerületi választmány önmaga állapítja meg ügyrendjét; kebelében szakbizottságok alakithatók. A kerületi választmány jegyzői teendőit a kerületi elöljáróság valamely állandóan kiren­delt tisztviselője végzi. 30. §. A kerületi választmány hatásköre a következő: 1. A kerületi előljáró előterjesztése alapján tárgyalja a kerületi elöljáróság és a kerület szükségleteinek előirányzatát és arról véleményt ad. 2. A kerületi elöljárónak a törvényhatóság évi költségvetésében a kerület útai, utczái,

Next

/
Thumbnails
Contents