Képviselőházi irományok, 1892. XII. kötet • 427-437. , I-VII. sz.

Irományszámok - 1892-430. 1893. évi XVIII. törvényczikk, a sommás eljárásról

^80. szám. 81 A bíróság a körülmények szorgos méltatása alapján belátása szerint itéli meg azt, hogy a félnek olyan nyilatkozata, mely szerint az ellenfél tényállításának valóságáról nincs tudo­mása, vagy arra nem emlékezik, tagadásnak tekinth ! 3Íő-e, 62. §. A bíróság előtt ismeretes köztudomású tényeket bizonyítani nem szükséges. Ugyanez áll azokra a tényekre nézve is, a melyekről a bíróságnak hivatalos tudomása van. 63. §. Más államban érvényes jogszabályok, ideértve a viszonosságra vonatkozó szabályokat is, továbbá a helyi és különszerű szokások, valamint a helyhatósági szabályok csak akkor bizo­nyitandók, ha a bíróság nem ismeri azokat. A bíróság azonban a jogszabályok megismerése végett felhasználhat a felektől fel nem hozott forrásokat is és az e végre szükséges lépé­seket hivatalból is megteheti. 64. §. A bíróság a bizonyítékok mérlegelésében törvényes bizonyítási szabályokhoz csak a jelen törvényben kijelölt esetekben van kötve, egyébként pedig valamely tényállításnak való­ságát vagy valótlanságát a tárgyalás és a bizonyítás egész tartalmának szorgos méltatása alapján itéli meg. Az okok, a melyek a bíróság meggyőződését előidézték, úgyszintén a melyek miatta bíróság valamely bizonyítást elégtelennek tartott, vagy a fél ajánlotta bizonyítást mellőzte az ítéletben tüzetesen elöadandók. A bizonyítási teher szabályait, valamint a jogszabályokat, melyek szerint valamely tény­körülmény egyáltalán, vagy az ellenkező bebizonyításáig valónak tartandó, úgyszintén a tör­vényes vélelmeket a jelen §. rendelkezése nem «rinti. 65. §. A bíróság valamely kár vagy elmaradt haszon mennyiségét, ha a felek ajánlotta bizonyítékok megnyugtató eredményt nem nyújtottak, az összes körülmények figyelembevételével legjobb belátása szerint állapítja meg. A bíróság, a mennyiben ezen véleményének alkotásá­hoz szükségesnek találja, nemcsak, szakértők meghallgatását, hanem bizonyitásfelvételt és tudakozódásokat is hivatalból foganatosíthat. 66. §. A bizonyítást, a mennyiben megkeresés szüksége nem forog fenn, a per bírósága a szó­beli tárgyalás folyamán veszi fel. 67. §. Ha a bizonyítás felvételének elrendelése következtében a tárgyalás elhalasztása válik szükségessé, a bíróság végzést hoz és ebben a bizonyítandó tényeket és a bizonyítási eszkö­zöket megjelöli és egyúttal kitűzi az újabb tárgyalási határnapot. Ha a bizonyítás felvétele megkeresett bíró által történik, a biróság a tárgyalás folytatására a határnapot a bizonyítás­felvétel befejezése után tűzi ki és arra a feleket hivatalból megidézi. 68. §. A biróság a bizonyítás felvételét elrendelő végzéséhez nincs kötve. A biróság elren­delheti a bizonyítás felvételének ismétlését vagy kiegészítését.

Next

/
Thumbnails
Contents