Képviselőházi irományok, 1892. X. kötet • 349-285. sz.
Irományszámok - 1892-351. A közoktatásügyi bizottság jelentése, azon kérvények tárgyában, melyek „tárgyalás és jelentéstétel végett” ezen bizottsághoz utasittattak
44 351. szám. a bizottság előtt feküdtek és akkor kellő figyelembe vétettek. Ezek ujabb tanulmányozást ez alkalommal nem igényeltek, és oly tiszteletteljes javaslattal küldetnek vissza a bizottság által, hogy a tanítói fizetések rendezéséről szóló javaslat tárgyalásánál lehető betekintés végett a hás asztalára helyeztessenek. b) A 2655. és 2671. számú beadványok azt kérelmezik, hogy a városi tanítók a többi elemi tanítók illetményeitől eltérőleg a helyi viszonyokhoz mérten díjaztassanak. 2696. szám alatt pedig az aradi gör. kel. román egyházmegyei zsinat azt kérelmezi, hogy az állami segély az iskolák fentartására minden felekezetnek átalány-összegben adassék meg, illetve a felekezeti tanító a községi pénztárból is fizettethessék, és ezen rendezés mellett az egyes felekezeti iskoláknak adott állami segély fejében biztosított hatályosabb állami felügyeleti jogok ejtessenek el. Eme beadványok is akkor érkezvén a bizottsághoz, mikor a javaslatot már letárgyalta, érdemileg méltathatok nem voltak, s a plenáris tárgyalás alkalmával lehető figyelembevétel végett ugyancsak a ház asztalára tétetni javasoltatnak. c) A 2320., 2322., 2326., 2372-73., 2375., 2638. számú kérvények az iránt esedeznek, hogy az elemi tanítók az állami tisztviselőkkel együtt fizetési, illetve rangosztályba soroztassauak. 2319., 2321., 2323—25., 2377., 2382., 2384. számok alatt több állami tanítóképző intézet tanári kara azt kérelmezi, hogy a középiskolai tanerőkkel egyenlően rangsoroztassanak és javadalmaztassanak. 2396. szám alatt végre a kassai m. kir. gépészeti közép-ipariskola, 2383. és 2395. szám alatt pedig két középiskola tanári kara megfelelőbb fizetéssel és rangbeosztással leendő ellátást kér. Az emiitettekhez hasonló kérelmek nagy számban emeltettek annak idején a pénzügyi bizottság előtt, sőt azok nagyobb része a tisztviselői javadalmazást megállapító törvényben teljesült is. Ezen beadványok tehát intézkedést nem igényelnek, és irattárba tétetni javasoltatnak. d) Végül 2796. sz. a. a »Magyarországi tornatanitók egylete« a tornatanárok helyzetének rendezését kérelmezi, 2908. sz. a. pedig a nagykőrösi és dunamelléki ev. ref. tanítóképezde tanárai az iránt esedeznek, hogy a felekezeti középiskolai tanárok számára létesíteni tervezett nyugdíjintézetbe a felekezeti tanitóképezdei tanárok is felvétessenek. Miután az ezen beadványokban érintett kérdések rendezése folyamatban van, a bizottság javaslata oda irányul, hogy ezen kérvények kellő figyelembevehetés czéljából a vallás- és közoktatásügyi minister urnák adassanak ki. Ezekkel a mai napig a bizottsághoz érkezett kérvények elintézése iránt a javaslat részünkről megtétetvén, tisztelettel kérjük, hogy azt elfogadni méltóztassék. Budapesten, 1893. évr április hó 15-én. Schwarcz Gyula ». k., bizottsági elnök. Kammerer fflmő s. k., Ueottsdgi jegyéé.