Képviselőházi irományok, 1892. X. kötet • 349-285. sz.

Irományszámok - 1892-370. Törvényjavaslat, az állami anyakönyvekről

370. szám. 317 A hol több község képez egy anyakönyvi kerületet, ott a költségeknek az egyes községek között való megosztását — egyéb törvényeink analógiájára — legtöbb megnyugvással a közigazgatási bizottságra lehet bizni. A megosztás mértéke gyanánt a lélekszámot azért tartom megállapitandónak, mert az anyakönyvvezető munkája a népesség számával áll egyenes arányban. A 29. és 30. §§ okhoz. Tekintettel arra, hogy az anyakönyvek közintézményt képeznek, az intézmény igénybevételét a lehetőség szerint meg kell könnyíteni. E végből mondja ki a 29. §., hogy az anyakönyvi bejegyzések és az azokra vonatkozó tárgyalások díj- és bélyegmentesek, s engedi meg a 30. §. az anyakönyvekbe díjtalanul való betekintést. Az anyakönyvi kivonatok kiállításáért, mint már jeleztem, mérsékelt díjak lesznek szedhetők. Méltányos intézkedés ez, mert a kivonatok kiállítása tisztán magánérdekből történik; arról pedig, hogy szegénység esetén, valamint a közérdek netaláni fenforgása esetén díjtalanul történjék a kiállítás, a javaslat szintén tartalmaz intézkedést (30. §). A 31. §-hoz. Az anyakönyvvezetés állami jellegét az anyakönyvvezető hivatalos pecsétjén is kitüntetendőnek tartom. A 32. és 33. §§ okhoz. A születések bejelentése a szülőkre és azon egyénekre nézve, kiknek ezen tényekről akár azért, mert azok megtörténténél közreműködtek, akár mert azokról biztos tudomással bírnak, kötelezővé tétetik és ezen kötelességhez büntető sanctio is fűzetik. Midőn az állam ezen kötelességet megállapítja, az összeség érdekében cselekszik; mert az anyakönyvek nemcsak az egyesek jogainak és érdekeinek szolgálnak, hanem azokra első sorban az államnak van szüksége; az állam sem a végből veszi tehát alkalmazásba büntető jogát, hogy az egyest saját érdeke elhanyagolásáért sújtsa, hanem hogy sújtsa azért, mert saját érdeke elhanyagolásával a közérdeket sértette meg. Egyébiránt a törvényjavaslatban mindenütt, hol bejelentési kötelezettség van megállapítva, egyúttal a fokozat is meg van határozva, vagyis meg van állapítva, hogy több kötelezett közül melyikre mily sorrendben áll elő a bejelentés megtételének kötelezettsége (32., 45. és 64. §-ok.) A sorrend megállapításánál mindezen esetekben az a mérték vétetett irányadóul, a mely szerint az egyes érdekeltek, közreműködők vagy tudomással bírók maga a bejelentendő tény által személyökben érdekelve vannak, illetőleg magának a ténynek megtörténte felől tudomással birnak s a bejelentésre egyszersmind képesek is. Egyébiránt a kötelezettek megállapításánál a külföldi törvények ide vágó rendelkezései, valamint a zsidók anyakönyvvezetéséről szóló 1885. évi 1.924. eln. számú vallás- és közoktatásügyi ministeri rendeletnek a gyakorlatban bevált határozmányai is figyelembe vétettek. Hogy a születések bejelentésére hosszabb (egy heti) határidő állapíttatott meg, annak gyakorlati magyarázata az, hogy ily határidő alatt a gyermek utóneve már meg szokott állapítva lenni, mig ha a bejelentési határidő rövidebbre szabatik, az utónév későbbi bejelentése folytán minduntalan utólagos bejegyzések válnának szükségesekké. Mindazonáltal tapasztalati alapokon elindulva még igy is jónak láttam az utónév bejelentésére a rendes bejelentéssel megszabott határidőnél jóval hosszabbat állapítani meg (39. §). A talált újszülött gyermek bejelentésére azonban, főleg mert itt sürgető rendőri szempontok forognak fenn, a rendesnél tetemesebben rövidebb határidőt hozok javaslatba (37. §).