Képviselőházi irományok, 1892. X. kötet • 349-285. sz.

Irományszámok - 1892-370. Törvényjavaslat, az állami anyakönyvekről

370. szám. 313 A 3. §-hoe. Az anyakönyvi kerületeket magában a törvényben megállapítani nem lehet. Területi kiterjedés, a lakosság száma, sűrűn vagy gyéren együtt lakása, a közlekedés tekintetei, az anyakönyvek vezetésére képes és alkalmas egyének feltalálásának szempontjai, mind megannyi tényezők, melyek a kerületek megállapításánál szemügyre veendők. Nem látnám czélszerűnek azt sem, ha a törvény a beosztás tekintetében határozott kereteket irna elő. Az egyetlen állandó keret, mely a tekintetben szóba jöhetne, a körjegyzői szövetkezet. De mai körjegyzői szövetkezeteink nem képeznek közigazgatási egységet, mert a beléjök tartozó községek összekapcsoltsága minden egyéb tartalom nélkül csupán csak a jegyző személyének közösségében áll, s különben is a körjegyzői szövetkezetek az ország különböző részeiben oly felette eltérő elvek alapján vannak csoportosítva, hogy ezt a beosztást egy egységes állami functió végzésének területi keretévé tenni nem lehet. Hogy a beosztás az egész országban egyenlő elvek alapján történjék, ezen teendő a belügyminister hatáskörébe volt utalandó. Hogy azonban az anyakönyvi kerületek beosztásánál az egyes törvényhatóságok különös viszonyai is figyelembe vétessenek, a törvényben kimondatni véltem, hogy a belügyminister a kerületek beosztása iránt a törvényhatóság első tisztviselőjét meg tartozik hallgatni. Minthogy végül a felügyelet szempontjából sok bonyodalmat vonhat maga után az, ha valamely anyakönyvi kerület több törvényhatóság területére terjed ki, e részben megszoritó intézkedést vettem fel a javaslatba. A 4. §-hoz. Az anyakönyvvezetés tárgyát képező tények bekövetkezése idő szerint kiszámítható vagy előre látható nem lévén, az anyakönyvvezetői tiszt megszakitás nélküli folytonosságot igényel. E végből kivétel nélkül minden anyakönyvvezetőnek, minden eshetőségre tekintettel, állandó helyettest kell rendelni. Az 5. §-ho2. Igen lényeges dolog azt a személyi elemet megválasztani, melyre legtöbb megnyugvással lehet az állami anyakönyvek vezetését rábizni. Az kétségtelen, hogy az anyakönyvvezetőknek állami közegeknek kell lenniök, és ezért az anyákönyvvezetök kinevezését a főispánokra, mint az állam exponált s a helyi és személyi viszonyokkal ismerős közegeire czélszerű ruházni. Minthogy pedig az állami anyakönyveknek mindenkor az állam inténtióinak megfelelőleg kell vezettetniük, ezen követelmény biztosítása érdekéből az anyakönyvvezetői tisztet ugy kell szervezni, hogy az az iránt, adott megbízás bármikor vissza is legyen vonható. Tekintettel továbbá arra, hogy az anyakönyvvezetők egy része nem a hivatalos, hanem a társadalmi elem soraiból fog kikerülni, a törvényhatóság önkormányzati szerveinek is befolyást kívánnék nyújtani az anyakönyvvezetők kinevezésére. E czélból hozom javaslatba, hogy kinevezés előtt a közigazgatási bizottságnak is alkalom nyujtassék az anyakönyvvezetők személyi kérdéséhez hozzászólnia. Nyomatékot pedig ennek a befolyásnak annak megállapítása által kivánnék kölcsönözni, hogy azon esetre, ha a közigazgatási bizottság a kinevezésre jogosult főispánnal netalán ellenkezésbe jutna, a kinevezési joghatóságot a főispán azon égy esetben ne gyakorolhassa, hanem az a ministerre szálljon át. A mi már most azt illeti, hogy miféle egyének bízassanak meg az állami anyakönyvek vezetésével, e részben nem javasolhattam azt, hogy mindenütt a közigazgatás egy bizonyos KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. X. KÖTET. ';/ 40