Képviselőházi irományok, 1892. IX. kötet • 298-348. sz.

Irományszámok - 1892-300. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a fizetési meghagyásokról” szóló törvényjavaslat felett folytatott tárgyalásáról

48 300. szám. adós lehető kételyét a fizetési meghagyással érvényesített követelés és saját adóssága azonossága tekintetében elhárítván, indokolatlan ellenmondásoknak elejét vegye. A 3-ik §-nál egyébiránt a bizottság még azon változtatást hozta javaslatba, hogy. a 7-ik §. 2-ik bekezdésének utolsó pontja, mely a fizetési meghagyás iránti kérelem magánjogi hatályáról intézkedik, a 3-ik §. végéhez illesztessék új bekezdésként, mivel a szóban forgó intézkedés inkább való azon szakaszba, a mely a fizetési meghagyás iránti kérelemről intézkedik, mint a 7-ik §-ba, mely a fizetési meghagyás kézbesítését szabályozza, minden vonatkozás nélkül a fizetési meghagyás iránti kérelem magánjogi hatályára. Az 5. §. 1. számú bekezdésében a bizottság azon javaslatot teszi, hogy a fizetési meghagyásba a követelés alapjának megjelölése is felvétessék. A bizottság ezen módosításnál azon szempontból indult ki, hogy miután az adósnak a fizetési meghagyás mellett, a fizetési meghagyás iránti kérelem nem kézbesittetik, az adós tájékozására szükséges, hogy ö a fizetési meghagyásban arról is értesüljön, hogy mi alapon támasztja ellene követelését a hitelező. A 6. §. 2-ik bekezdésében e szavakat: »és a bíróság mindegyikük irányában, a 2-ik §. értelmében illetékes« a bizottság kihagyandónak véli, mivel a 2. §. az illetékességet már szabályozza, e szakasz utolsó bekezdése pedig intézkedik arról is, hogy a biróság saját illetőségét hivatalból vizsgálja meg. Az illetékességnek, mint felteiéinek e szakaszban és a javasolt szövegezés mellett való felvétele tehát annyival is inkább feleslegesnek látszik, mert kétessé tehetné a hitelező azon jogát, hogy több levén az adós, bármelyiknek illetékes bírájához fordulhasson; mely jog fentartása pedig a fizetési meghagyás rendszerével nem ellenkezik, és a mely jog csorbítása a javaslat egyik intézkedésével sem volt szándékba véve. A 7-ik §-t a bizottság szabatosabban szövegezte. Azt az intézkedést pedig, hogy az adós a kézbesítés alkalmával ellenmondási jogára s az ellenmondás, illetve a fizetés elmulasztásának következményére figyelmeztetendő, a tényleg fenforgó szükség kívánalmának s az ellenőrzés lehetővé tételének figyelembe vételével, arra az esetre korlátozta: ha az adós írni nem tud; ezen esetre kibővítve egyszersmind a szakasznak rendelkezését azzal, hogy az adósnak a fizetési meghagyás tartalma általa értett nyelven megmagyarázandó s a megmagyarázás és figyelmeztetés megtörténte a kézbesítési íven tanúsítandó. Ezeken felül, tekintettel arra, hogy a jelen javaslattal életbeléptetendö külön eljárás sikerének biztosítása végett szükséges, hogy a fizetési meghagyások kézbesítésére vonatkozó szabályok pontosan megtartassanak: intézkedést vett fel a bizottság e szakaszba arra nézve, hogy a szabályok megsértése tiz koronáig, ismétlés esetében húsz koronáig terjedhető rendbüntetéssel büntettessék; megállapítván egyszersmind a rendbírság kiszabásának és behajtásának módozatát. Az eljárásból keletkezhető sérelem elhárítására szolgál a 8. §-hoz javaslatba hozót azon toldás is, hogy az adós kifogását bármily elnevezés alatt előterjesztheti, valamint a 10. §-hoz javasolt utolsó bekezdés, mely szerint a végrehajtást rendelő végzésben a követelés körülírása ismétlendö és abba az ellenmondás határidejére való figyelmeztetés is újból felveendő. A 11. §. újabb szövegezését azért tartotta szükségesnek a bizottság, mert a feleknek kézbesített fizetési meghagyással a hitelező által már megszerzett jogot nem tartotta elenyészhetönek olyan okokból, melyek a hitelezőn nem múlnak és neki mulasztásul fel nem róhatók. Ilyen ok lett volna pedig a javaslat szerint a végrehajtás elrendelésénél beállott késedelem is, bárha a végrehajtás elrendelése iránti kérvény idejében lett is a bírósághoz benyújtva. A 14. §. 2-ik bekezdésének változtatott szövege a javaslat érdemleges intézkedéseit érintetlenül hagyja. A 15. §-hoz toldott új bekezdést azon szempont tette szükségessé, hogy a községi