Képviselőházi irományok, 1892. IX. kötet • 298-348. sz.

Irományszámok - 1892-340. A közgazdasági bizottság jelentése, „a mesterséges borok készitésének és azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról” szóló törvényjavaslat tárgyában

340. szám. 315 340. szám. A közgazdasági bizottság jelentése, „a mesterséges borok készítésének és azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról" szóló törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Képviselőház! Immár közel húsz éve annak, hogy hazánk törvényhozásának kebelében erős hangok emelkedtek bortermelésünk érdekeinek törvényhozási intézkedések által történendő megvédésére, és ezen hosszú idő alatt három törvényjavaslat terjesztetett a képviselőház elé, melyek külön­böző alak- és tartalomban mind egy czél megvalósítására, a hazai bortermelés és borkereskedés gazdaságilag oly jelentős kérdésének védelmére törekedtek! E három javaslat közül azonban tényleg egy sem foglalkoztatta a képviselőházat érdem­legesen; részben mert e javaslatok nem egyenlítették ki azon érdekellentéteket, melyek a kér­dés megoldásánál fenforogni látszanak, részben pedig azért, mert e javaslatok egyike sem tar­talmazott oly intézkedéseket, melyeket a gyakorlati életben, a czél érdekében tényleg megnyug­vással lehetett volna végrehajtatni! Törvényhozásunk azonban nem szűnt meg mindezeknek, és az időközi előkészületek köré­ben felmérőit nehézségeknek daczára sem a kérdés sürgősségét és nagy jelentőségét hang­súlyozni, a minthogy a közelmúltban két izben, — legutoljára pedig 1885-ik évi deczember hó 5-én tartott üléséből határozottan utasította a kormányt, hogy >a gyártott borok eltiltásáróh törvény­javaslatot terjeszszen a képviselőbázelé! Hosszas tárgyalásoknak, a bortermelő és borkereskedői érdekköröknek részletes tárgya­lásai folyamán fölmerült és kellőleg figyelembe vett nézeteknek eredményeként a jelen törvény­javaslat terjesztetik a t. ház elé, mely megfelelve az imént hivatkozott utasitásnak »a mestersé­ges borok készítésének és azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról < szól ! A közgazdasági bizottság ezen javaslatnak tárgyalása alkalmával azon főszempont mérlegeléséből indult ki, vájjon hazánkban a valódi közérdek követeli-e, hogy ilyen törvény életbeléptettessék? A bizottság ezen kérdésre teljes megnyugvással talált feleletet azon ténykörülményekben, miszerint: először, hazánkban as ilyen törvény nem sért semmi jogosult érdekeket, mert a mesterséges bor gyártása nem a közszükség kívánalma, a közönség 40*

Next

/
Thumbnails
Contents