Képviselőházi irományok, 1892. VII. kötet • 226-287. sz.

Irományszámok - 1892-255. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a nagybecskerek-pancsovai helyi érdekű vasút engedélyezése iránt

126 255. szám. A kilátásba helyezett posta-hozzájárulás tőkeértéke a tényleges épitési és üzletberen­dezési tőkének csak 4-87°/o-át teszi ki s igy a törvényes 10°/o-nyi maximumon jóval alól marad. — Más állami segélyben e vasút nem részesül. Van szerencsém egyúttal még megjegyezni, hogy a vasut-részvénytársaság képviselői az engedélyezési tárgyalások folyamán azt kérelmezték, hogy ezen tőkerendezés alkalmával mód nyújtassák a vasut-részvénytársaságnak arra is, hogy a törzshálózat épitési vállalatával a törzshálózat építéséből kifolyólag létrejött kárpótlási egyezmény következtében fennálló társasági függő teher ügyét is rendezhesse. A vasut-részvénytársaság ugyanis az épitési íővállalattal szemben az épités folyamán eszközölt több teljesítmények fejében magát 1893. évi július hó 1-én 109.000 frt névértékű törzs­részvény átadására kötelezte oly további feltétellel, hogy a mennyiben ezen törzsrészvényeket a jelzett időpontban átadni képes nem lenne, köteles lesz a törzsrészvényeknek 72°/okal számított tényleges értékét az épitési vállalatnak tiz egymásután következő évi részletben kifizetni. Tekintettel azonban arra, hogy a részvénytársaság pénzügyi érdekeire az utóbbi törlesztési módozat felette terhes lenne, indokoltnak mutatkozott a tényleges épitési és üzlet­berendezési tökét s ebből kifolyólag a társasági törzsrészvénytőkét további 109.000 írttal fel­emelni, mihez képest a vasut-részvénytársaság részére eddig engedélyezett és a jelen enge­délyezés tárgyát képező összes vonalak tényleges épitési és üzletberendezési tőkéje együt­tesen 5,229.000 frt leend. Díjszabási szempontból kiköttetett, hogy az engedélyes vasut-részvénytársaság a m. kir. államvasutakon a személy- és podgyász-díjszabás tekintetében életbeléptetett, új rend­szert összes vonalain — tehát a most engedélyezett új vonalon is — életbeléptetni tartozik s hogy a mennyiben a m. kir. államvasutakkal való csatlakozó forgalomban közérdekből külön­leges díjmérséklések rendeltetnének el, a kormány kívánatára engedélyes vasut-részvény­társaság saját összdíjtételeit ugyanoly °/o-arányban leend köteles leszállítani, mint a mily °/o-arányban azt a m. kir. államvasutak saját csatlakozó vonalaikra nézve tették. Egyebekben ezen vasútvonalra nézve is a törzshálózat építésére és üzletére kiadott engedélyokmányban foglalt határozmányok mérvadók. Midőn ezek után még megjegyezném, hogy az engedélyes vasut-részvénytársaság a 100.000 frtban megállapított engedélyezési biztosítékot a m. kir. állampénztárba beszolgál­tatta s kifejezést adva azon meggyőződésemnek, hogy e vasútvonal megépítése nemcsak Torontál vármegye közgazdasági fellendülésére, de a m. kir. államvasuti hálózat forgalmának emelésére is lényegesen közrehatni fog — van szerencsém tisztelettel kérni a tisztelt kép­viselőházat, miszerint eEen jelentésemet tudomásul venni s azt ugyanezen czélból a főrendi­házzal is közölni méltóztatnék. Budapesten, 1892. évi deczember hó 7-én. Lukács Béla s. k„ kereskedelemügyi m. kir. minister.

Next

/
Thumbnails
Contents