Képviselőházi irományok, 1892. VI. kötet • 193-225. sz.

Irományszámok - 1892-222. Törvényjavaslat, a fizetési meghagyásokról

166 222. szám. összegről szól — a fennebb jelzett eljárásra alkalmas okirattal nem igazolható, de a melyek ennek daczára a makacssági vagy az elismerésen alapuló ítéletek jelentékeny hányadát szolgáltatják; a törvényhozás eddigelé nem intézkedett. Pedig a mindennapi forgalomnak ebben a körében leginkább szükséges, hogy a birói kényszer útján való behajtásra szorítkozó eljárás minél rövidebb, olcsóbb és a bíróságot minél kevésbbé terhelő legyen. A jelen törvényjavaslat ezt a feladatot kívánja megoldani. E végből a kölcsönös érdekek kiegyenlitésének eszméjét választja kiindulási pontul. Arra törekszik, hogy a jogérvényesítés alakját minden felesleges formaságtól megszabadítsa, hogy a hitelezőt minél rövidebb úton juttassa követeléséhez, hogy az állítólagos adóst minél könnyebben elérhető és minél teljesebb oltalomban részesítse a támadással szemben, és hogy mindezek mellett a biróság tényleges közreműködését a lehető legkisebb mértékre szorítsa. Maga a javasolt eljárás egészen egyszerű. A hitelező kérelmet intéz a bírósághoz, a melyben csak a követelés szabatos meghatározására szükséges adatokat tartozik előterjeszteni. A biróság — az ellenfél meghallgatása nélkül — fizetési meghagyást bocsát ki, melyben az állítólagos adóst a követelés kielégítésére utasitja. Az állítólagos adós jogosítva van záros határidő alatt a fizetési meghagyásnak ellenmondani a "nélkül, hogy ellenmondását indokolni avagy a követelés ellen fenforgó kifogását megjelölni tartoznék. Ha az adós ellenmondással nem él: a fizetési meghagyás előlegesen végrehajtható birói határozattá, majd jogerős birói ítéletté válik. Ha pedig az adós ellenmond: a fizetési meghagyás — mint ilyen — erejét veszti, s a követelés a peres eljárás szabályai szerint bírálandó el. A javaslat — ehhez képest — a végrehajtási eljárás formáit értékesiti a szem előtt tartott ezél érdekében; úgy, hogy a végrehajthatóság nem a birói határozat belső tekintélyének és erejének, hanem az adós részéről támasztható utólagos ellenvetés praeclusiójának eredménye. Maga a fizetési meghagyás nem egyéb mint antieipált makacssági Ítélet, azzal a különbséggel, hogy mig a peres eljárásban a marasztalás alapját képező mulasztást a biró az Ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás alkalmával állapítja meg, addig itt ugyan ennek a körülménynek fenforgása a birói határozatot követő tényektől vau függővé téve, melyek a biróság perbeli functiójának keretén kivül esnek és mégis alkalmasak, hogy az adós passiv magatartását a védekezésről való hallgatólagos lemondásnak minősítsék. És épen azért, mert a fizetési meghagyás egyes-egyedül azon a feltevésen alapszik, hogy az állítólagos adós az ellene támasztott követelést vita tárgyává tenni nem fogja, a további különbségnek abban kell állania, hogy mig a makacssági Ítéletet csak korlátolt körű perorvoslatokkal lehet megdönteni, addig a fizetési meghagyás anyagi kötelező erejének megszüntetéséhez elegendő az ellenmondás puszta ténye, miután az — minden kétséget kizáróan — oly körülmény, mely az adós passiv viselkedéséhez fűződő vélelmet megerőtleníti. Hogy azonban a fizetési meghagyás új intézménye a gyakorlatban is megfeleljen a hozzá kötött várakozásnak, szükséges, hogy az eljárás egész szerkezete ugy legyen egybeállítva, a mint azt az eljárás czélja magával hozza, a rendelkezésre álló eszközök megengedik ég a kölcsönös érdekkiegyenlités szempontja megköveteli. Ugyanazért a javaslat az eljárás egyes mozzanatainak megalakításánál és elrendezésénél a következő irányelveket követi: 1. Egyrészt a birói teendők egyszerűsítésének czélzata, másrészt pedig a követelő fél ellenfelének érdeke, mely megkívánja, hogy az állítólagos adós a fizetési meghagyás tartalmából