Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.

Irományszámok - 1892-178. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a sommás eljárásról” szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

i 78. szám. 145 Áz ujabb törvényhozások egyaránt elismerik azon tétel helyességét, hogy a feleknek a biró és az ellenfél által kikérdeztetése a vitás tényállás megállapításának egyik hathatós eszköze. De azon törvényhozások, a melyek ezen elvet törvénykönyveikbe iktatták és a feleknek eskü alatti kihallgatását mellőzték, a várt eredményre nem jutottak. A bíróságok a feleket igen ritkán idézik meg; mert vallomástétel esetében nélkülöznek minden biztosítékot arra nézve, hogy a fél nyilatkozata a valóságnak tényleg megfelel, akkor, midőn a valótlanság bemondása büntető' utón meg nem torolható. Az eskü általi bizonyítás mai rendszere, minden egyéb hiánytól eltekintve, megfosztja a birót a valódi tényállás kiderítésének lehetőségétől, az által, hogy a feleknek eskü alatti kihallgatását meg nem engedi. A midőn a bizottság ez új intézményt a törvényhozásnak elfogadásra ajánlja, kötelességének ismeri a kérdést a tekintetből is vizsgálat tárgyává tenni, vájjon .ez által az esküben rejlő vallás-erkölcsi elem nem gyöngittetik-e és különösen, vájjon ez által a hamis eskük számában nem fog-e növekvés beállani? Erre nézve határozott és biztos adatok állnak rendelkezésre. Hivatalos adatok alapján meg lett állapítva, hogy Ausztriában, a hol a feleknek eskü alatti kihallgatása az u. n. bagatell-eljárásban be lett hozva, a hamis eskük száma nemcsak hogy nem növekedett, hanem az amiatti feljelentések és elitélések túlnyomó nagy része azokat az eseteket illeti, a hol u mai eljárásnak megfelelő eskü általi bizonyítási eljárás érvényes. Hasonló adataink vannak Angliáról, a hol tudvalevőleg a feleknek eskü alatti kihallgatása első sorban a grófsági bíróságok hatáskörébe tartozó és a mi sommás ügyeinknek megfelelő ügyekben lett behozva, és a hol az ott elért üdvös eredmények arra indították a törvényhozást, hogy ez intézményt a többi bíróságok előtti eljárásra is kiterjeszsze. Az angol írók megegyeznek abban, hogy ez intézmény behozatala a hamis eskü miatti perek számára semmi befolyással nem volt, de a vallás-erkölcsi felfogásra is nemcsak, hogy gyöngitőleg nem hatott, hanem ellenkezően azt erősbitette. A hamis eskü elkövetésének lehetősége ily esetekben, a hol a bíróság a tényállás minden mozzanatára vonatkozóan intézhet kérdést a félhez és a hol az ellenfélnek is alkalma van a másik felet határozott nyilatkozatra bírni — s a hol csak azután dönti el a biró, vájjon a fél esküre bocsátható-e vagy sem: a hamis eskü elkövetésének lehetősége a vallomástétel formái által csaknem meg van akadályozva. A főeskü általi bizonyítás mellett annak megítélése, hogy az esküt tevő fél a valóságnak megfelelően tette-e le az esküt, a biró által egyáltalán nem mérlegelhető. És habár a per körülményei az esküt tevő fél szavahihetősége iránt benne a legalaposabb kételyeket ébresztették is, mégis meg kell elégednie formális igazaággal és ítéletét azon eldöntésre alapítja, a mely az esküttevő esküjében rejlik. A bizottság a feleknek tanukép kihallgatását azonban csak akkor véli alkalmazhatónak, ha a döntő ténykörülményekre nézve más bizonyiték fönn nem forog, vagy valamely bizonyítéknak kiegészítése válik szükségessé. A bizottság mellőzte azon szabály felállítását, hogy ily esetben mindkét fél feltétlenül kihallgatandó; hanem e helyett a másik félnek biztosítja azt a jogot, hogy a saját kihallgatását kérhesse és megadja a bírónak azt a jogot, hogy az egyik fél kihallgatásának elrendelése után hivatalból a másik félét is elrendelhesse. És csak e kettős kihallgatás eszközlése után állapítja meg az előbb közölt szakaszok alapján, hogy melyik felet bocsátja vallomásának esküvel való megerősítésére. A felek eskü alatti kihallgatásának egyik leglényegesebb és legnehezebb kérdését az képezi, hogy mely szabályok állíttassanak fel arra nézve, hogy — ha nem fogadjuk el azon elvet hogy mindkét fél tegyen esküt vallomására — melyik fél bocsátandó az esküre? KÉPVH. IROMÁNY. 1892—97. V. KÖTET. 19