Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.

Irományszámok - 1892-178. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a sommás eljárásról” szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

178. szám. 117 A bizottság elismeri azon indokok helyességét, a melyek az örökösödési és birtokbirósági peres ügyekben a járásbíróság hatáskörének megállapítása tekintetében a javaslat indokolásában fel vannak hozva. Az adott körülmények között azonban czélszertínek találja, hogy a bírásko­dás ezen új ügykörben kisebb értékhatárhoz legyen kötve; annál is inkább, mert a járásbíró­ságok hatásköre egyébként is kiterjesztetvén, a törvényszékek előtt megindítandó rendes perek számában úgy is csökkenés fog beállani. A hatáskörnek ily ügyekben 300 forintra való kiterjesztése a két bíróság között a helyes munkafelosztást könnyen kedvezőtlenül befolyásolhatná. Mint új 4. pontot a következő szöveget ajánljuk elfogadásra: »4. valamely jogviszony létezésének vagy nem létezésének, úgyszintén valamely okirat valódi­ságának vagy valótlanságának hirói megállapítása iránt indított keresetek as í., 2. és 3. pont korlátai között.« A m. j. 12. §-nak első bekezdése a járásbíróság hatáskörébe oly kereketeket is utasit, a melyek eddigelé oda nem tartoztak. A bizottság abból indult ki, hogy a járásbíróság hatáskörét az t. és 2. §-okban ki­merítően kell szabályozni és a rendszeresség követelménye megkívánja, hogy a hatáskört alkotó egyes elemek összefoglalva tüntettessenek föl. Tekintettel kellett lenni azon különböző értékhatárra, a mely az 1. §. 1., 2. és 3. pont­jában foglaltatik. Ezek szerint a jogviszony megállapítására, az okirat valódisága vagy valót­lanságának meghatározására irányuló kereset értékelés tekintetében ugyanazon szabályok alá vonandó, mint a melyek az ily jogviszonyok feletti bíráskodásra nézve fentebb megállapítva lettek. Ezen, a 4. pontban foglalt megállapítási kereset — habár a 2. §-ban, mely a járásbíró­ság hatásköréről kereskedelmi ügyekben intézkedik, — ismételt felemlitést nem nyert is, kiter­jed a kereskedelmi jogviszonyokra is, a 2. §-ban meghatározott korlátok között. Az 5. pont a) alpontjának harmadik és negyedik sorában foglalt e szavak: »ideértve a kereskedelmi ügyeket is« törlésbe hozattak a már fent előadott indokok alapján. Az 5. pont c) alpontjában a »két« év »Mrom« évre lett kiterjesztve. Kétségtelenül ebben a járásbíróság hatáskörének némi kiterjesztése foglaltatik. A kamatok tekintetében a hatáskör kiterjesztésének egyik indokát az képezte, hogy az 1883: XXV. t.-ez. 19. §-a értelmében a kamatok három év alatt évülnek el. Ezen rövid elévü-' lési idő folytán czélszerü azok behajtására egy gyorsabb és rövidebb eljárást engedni, mint a jelenlegi rendes eljárás. Az 5. pont k) alpontjának első sorában »bérlemény« helyett: »haszonbérlemény«.; a második sorban »bérlet« helyett: ^haszonbérlet* tétetett. Miután a k) pont a haszonbérletről intézkedik, a megfelelő kifejezések alkalmazandók. Új l) alpont gyanánt a következő szöveget ajánljuk: >l) bérleti vagy haszonbérleti viszonyon kivül, határozott időtartáéira, felmondásra vagy vissza­vonásig használatul átbocsátott épületek, épületrészek vagy egyéb ingatlanok visszabocsátása iránt, a hasz­nálati időtartam lejárta, félmondás vagy visszavonás alapján indított keresetek, mely kereset felett hozott ítélet azonban a peres felek között levő dologi jogviszonyt el nem dönti. < A javaslat összhangzásban az 1881: LIX. t.-cz. 13. §ával a bérleti és haszonbérleti ügyekben a bérlemény és haszonbérlemény visszabocsátására irányuló kereseteket, összegre való tekintet nélkül a járásbíróság hatáskörébe utalta, még pedig a birtok hathatós érvényesithetése szempontjából. Ezen törvényhozási indok azonban nemcsak a fenti jogügyleteknél merül föl, hanem az

Next

/
Thumbnails
Contents