Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.

Irományszámok - 1892-178. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a sommás eljárásról” szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

178. szám. 109 az e bíróságok ítéletei ellen megengedett jogorvoslatok a most tervezett eljárás új szabályozását ég az ezen eljárásra külön megállapított elvek és jogorvoslati rendszer megváltoztatását vonnák maguk ntán. De a tekintetben kétség fenn nem forog, hogy eljárásunknak sommásra és rendesre tagolása, mely eddig fennállott, mely ezen javaslat törvényerőre emelkedése után is fenn fog maradni, a teljes perrendben ezentúl is helyt fog fogni. Mert azon könnyítések, melyeket e javaslat a jogkereső közönségnek a járásbíróságok előtti eljárásban nyújt és a melyek az ügyvéd nélküli jogérvényesítést lehetővé teszik; a jogorvoslati rendszer, melyet e javaslat megállapít, mind nem ideiglenes jellegűek. Azok jogosultsága és szükségessége nem attól függ, vájjon a törvényszék, mint elsőfokú bíróság előtti eljárásban a szóbeliség behozatik-e vagy sem? Ez adja meg a reform igazi és állandó jellegét. Mert a most megállapitott intézmények egy teljes perrendbe is befoglalhatok és rajtuk csak azon változtatások eszközlendők, melyeket egy rendszeres beillesztés maga után von. Szóval, az állandóság jellegét megtartják. A sommás és rendes eljárás közti különbség a teljes perjogi reform által megszűnni nem fog, mert általános parjogi iutézkedéseknek az eljárás mindkét nemére kiterjesztése által, a mint az eddig is történt, az eljárások lényege és az azok közti éles különb-ség meg nem szűnik. A bizottság a részleges reformot a fenn előadott indokokon kívül főleg még az által találja jogosultnak, hogy ha a részleges reform átmeneti is, de maguk az intézmények nem átmeneti jellegűek, hanem egy nagyobb törvényhozási actiónak állandó jellegű alkotó elemeiül fognak szolgálni. A javaslatot azon szempontból is vizsgálat tárgyává kellett tenui, hogy az a bírói szervezetre mily befolyást fog gyakorolni és hogy intézkedései mily szervezeti következéseket fognak maguk után vonni. Itt a helyes megállapításnál két tényező szolgál alapul. Az egyik a hatáskörnek azon meghatározása, melyet a javaslat a sommás ügyek megállapítása tekintetében tartalmaz, a másik pedig a felsőbíróságok megjelölése és azon ügyek természete, melyek a javaslat értelmében az egyik vagy a másik felsőbírósághoz kerülni fognak. A hatáskör megállapítása tekintetében a javaslat az 1881: LIX. t.-cz. 13. §-át fogadta el alapul és a sommás ügy természetét megállapító és ama törvényszakaszban meghatározott ismérvek figyelembevételével határozta meg azon ügyeket, melyek a jelzett törvényben felsoroltakon kivül, ezeutúl a járásbíróságok hatáskörébe fognak tartozni. Ez alapot, az 1. §-nál indokolt eltéréssel, a bizottság fentartotta. A járásbíróságok hatáskörének megállapításánál a bizottság szem előtt tartotta, hogy törvényhozásunk e bíróságok hatáskörét fokozatosan kiterjesztette és hogy csakis e kiterjesztés folytán vált lehetségessé, hogy a peres ügyeknek évről-évre beálló növekedése daczára az első bírósági szervezetet lényegesen megváltoztatni nem kellett. Ha immár a felső fokokon a szóbeliséget, habár jelenleg csakis a sommás eljárás alá tartozó ügyek tekintetében, meg fogjuk honosítani, úgy kétségtelen, hogy azon hatáskört, melyet a fentídézett törvény megállapitott, megszorítani nem lehet, sőt ellenkezőleg arra kell törekedni hogy a társasbiróságok a felebbezési teendők elvállalására képesekké váljanak, még pedig lényeges és nagymérvű személyszaporitás nélkül. Ezen czél csakis a járásbíróság! hatáskörnek ujabb kiterjesztése által érhető el. A járásbíróságoknál alkalmazott bírák számának szaporítása a hatáskör e javaslatban történt kiterjesztésének szükséges folyománya. De e szaporítás, a mely esetleg az igazságügyi tárcza költségeinek emelését vonandja maga után, a peres eljárás teljes reformja szempontjából még pénzügyileg is kedvezőnek tiiuik fel. Mert a hatáskör kiterjesztése nélkül Agy a törvény-