Képviselőházi irományok, 1892. IV. kötet • 96-157. sz.
Irományszámok - 1892-96. Wekerle Sándor m. kir. pénzügyi miniser jelentése, az országgyüléshez, az osztrák veretű egyesületi egy és két tallérosok ügyében
96. szám. 5 annak beolvasztása és esetleg átveretése ugyancsak az osztrák kormány által saját számlájára lesz eszközlendő, mindazonáltal az ezen egyesületi tallérok ügyében a német birodalmi kormánynyal létrejött egyezség megkötésénél szükségesnek tartottam közreműködni, mert a szóban levő tallérok hazánkban is törvényes fizetési eszközt képeznek, és mert épen ez okból a kérdés mikénti megoldása ugy valutánkra, mint pénzforgalmi viszonyainkra igen lényeges befolyással bír. Ez az utóbbi szempont tette egyúttal kötelességemmé azt, hogy ebben az ügyben a törvényhozásnak is jelentést tegyek. Midőn ezek után még megemlítem, hogy a 8*/s millió egyesületi tallér a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormánya által Németországtól 3 év alatt lesz átveendő, és megjegyzem, hogy miután az 1879-ben létrejött egyezmény által — a mint ezt már fennebb is emiitettem — az ezüstpénz kiveretése tekintetében a két állam kormánya korlátozva nem lett, a magyar korona országainak kormánya és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormánya között az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag k itendő szerződésről szóló törvényjavaslat X. és illetve XII. czikkének megállapításánál a fennebbi tallérmennyiséget, mint már meglevő és pénzverési czélokra felhasználható ezüst készletet kellett számításba venni, — tisztelettel kérem, hogy ezen előterjesztésemet tudomásul veimi méltóztassék. Budapesten, 1892. évi május hó 27-én. Wekerle Sándor s. k.-, m. Mr. pémügyminister. *