Képviselőházi irományok, 1892. III. kötet • 51-95. sz.

Irományszámok - 1892-87. Törvényjavaslat, a magyar korona országainak kormánya és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormánya között az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag kötendő szerződésről

87. szám. 263 A szerződésnek ezen czikke, az erre vonatkozó előterjesztések megtételét, az arra alkalmas időpontban a két állam kormányának szerződésszerű kötelességévé teszi és evvel mindkét államban törvénynyel beczikkelyezett biztositékát nyújtja annak, hogy az államjegyek kérdése csakugyan rendeztetni fog. A XIX. czikk második bekezdése megállapítja azon arányszámot, mely szerint az államjegyek bevonásából előálló költségek, a két szerződő államot terhelik. Az 1867. évi XV. t.-czikk, mely Magyarország jótállását a 312,000.000 frt függő adóssággal szemben megállapítja, nem tartalmaz semmi intézkedést a tekintetben, hogy ezen adósság bevonásának esetére az abból előálló teherben, a két állam hogy osztozzék. Az 1868. évi XLVI. t.-cz. 17. §-ában is tulajdonkép csak az államjegyek készítése, az ezekre való felügyelet, az elhasznált jegyek megsemmisitése, a forgalmon kívül helyezett jegyek beváltása s az ezen miveletek körüli eljárás által igényelt költségek és díjazások tekintetében állapítja meg a 30: 70 aránynak megfelelő kulcsszámot, 22. §-ában pedig ugyanez arányt az államjegyek bevonásánál előálló haszon megosztására is alkalmazza. Ilyen körülmények közt a teherviselési kulcs megállapításánál első sorban érvényesíteni kellett azon, az 1867. évi XV. t.-cz. által világosan megállapított jogunkat, hogy bennünket csak a közös államadósságot képező 312 millió forint államjegy beváltásának hányada terhel, a sóbányautalványok helyett forgalomban levő államjegyek ellenben kizárólag a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok által rendezendők. A 312 millió forint államjegy beváltásának terhe tekintetében pedig a 30:70 aránynak megfelelő kulcsszámban állapodtunk meg, mert habár magáról az adósságról az 1868. évi XLVI. törvényczikkben ezen arányszám kimondva nincs, az egyéb terheknek és előnyöknek e megosztási kulcsa oly praejudiciumot alkot, hogy itt, hol az alkudozások terére kellett lépni, egy reánk nézve kedvezőbb kulcsnak érvényesítése egyértelmű lett volna az egész ügy elodázásával. A XX. C2IKKHEZ. A szerződés időbeli határidejét, a felmondás, illetőleg hallgatólagos meghosszabbításnak módját és a felmondás esetére a mindkét fél érdekében szükséges óvintézkedéseket tartalmazza. A javaslat szerint ez a szerződés hosszabb időre köttetik, mint a milyenre a vám- és kereskedelmi szövetség terjed. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség a pénzrendszerre vonatkozó szerződésnek semmikép sem képezi szükséges előfeltételét, továbbá, hogy a pénzrendszer egy nemzet egész gazdasági életével mennyire összeforr, hogy minden változás e téren a közgazdasági viszonyoknak olykor igen jelentékeny megrázkódtatásával jár, hogy jaien érmeegyezményünk intézkedései csak huzamos idő lefolyása múlva fognak a nép vérebe átmenni, sőt hogy új pénzrendszerünk csak hosszabb idő múlva fog teljesen megvalósulni, indokoltnak fog mutatkozni, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség időtartamától eltérőleg a jelen szerződés tartama 18 esztendőben állapíttatott meg. Azok a szempontok, a melyek a hosszabb időtartam megállapításánál irányadók voltak, agy látszik, a fennálló két külföldi érme-unio létrejövetelénél is érvényesültek, a latin unió első izben 15 évre, a skandináv unió 12 évre köttetett. Noha az 1867. évi XII. t.-cz. azt rendeli, hogy minden változtatás, mely az érmeügyre és pénzrendszerre vonatkozik, a két kormánynak előzetes tárgyalásaihoz van kötve, mégis czélszerűnek látszott a szerződés felbontását egy évi felmondáshoz kötni, még pedig a végből, hogy a felmondás megtörténtének esetére egy oly átmeneti időszak álljon rendelkezésre, a melynek tartama alatt a további intézkedések elő legyenek készíthetők.