Képviselőházi irományok, 1892. III. kötet • 51-95. sz.

Irományszámok - 1892-85. Törvényjavaslat, a tényleges birtokos tulajdonjogának a telekjegyzőkönyvbe bejegyzéséről és a telekjegyzőkönyvi bejegyzések helyesbitéséről

196 85. szám. végre és főleg az örökösödési eljárás elhanyagolt volta — együtt hatva azt eredményezték: hogy telekkönyveink jelentékeny része nem az, a minek a törvények czélja szerint lennie kell: az ingatlanokra vonatkozólag fennálló dologi jogok hű képe; hogy a gyakorlati élet egyenes ellentétbe helyezte magát a törvények amaz elvével, mely szerint a tulajdonjog, a mennyiben ingatlanra vonatkozik, csak telekkönyvi bejegyzés által szerezhető; hogy az ingatlanok a nyilvánkönyv teljes ignorálásával képezik a forgalom tárgyát, és hogy igen sok községben a telekkönyv tulajdoni lapja ma is nagy részben a 35 év előtti helyszíneléskor volt állapotot tünteti fel, habár az akkor tulajdonosoknak bevezetett személyek legnagyobb része elhalt és az életben levőknek is csak kisebb része birja már tényleg azokat az ingatlanokat, a melyek a telekkönyvben ma is az ő tulajdonaként szerepelnek. A jogszabály és a tényleges állapot közötti emez ellentét szükségszerű következménye a jelzálog-hitel kellő alapjának elvonása, az ingatlanok forgalmának megakadályozása, bonyodalmas jogviszonyoknak és pereknek keletkezése; a mely perek, miután épen a kisebb ingatlanokra vonatkozó telekkönyvezések hanyagoltattak leginkább el, a kérdésben forgó vagyonértékkel arányban nem álló költségekkel járnak. A fentebbiekkel szemben áll az az örvendetes tapasztalat, hogy újabb időben a telekkönyvi intézmény iránti érdeklődés fokozódik. Az intézmény természetének és czéljának felismerése mellett hatással volt a gyakori tapasztalat, hogy a telekkönyvi bejegyzés alapján elpereltetik az ingatlan, a melynek vételárát a vevő megfizette, és a melyet éveken át birtokban tartott, és hogy ugyanilyen ingatlan az átruházó vagy harmadik személy adóssága miatt kerül végrehajtási árverés alá. — A kik ingatlant szereznek, most már többnyire azon vannak, hogy tulajdonjoguk telekkönyvileg bejegyeztessék. Csak hogy ez az igyekezet a telekkönyvek jelenlegi állapotán igen gyakran meghiúsul. Ha maga az átruházó él s a telekkönyvben tulajdonosként be van jegyezve, nehézséggel nem jár az, hogy a szerző utólag alkalmas okiratot nyerjen és tulajdonjogát az igatlanra bekebeleztesse; nem akkor sem, a mikor az átruházás tényleg már évek előtt jött létre. Akkor sincs különös nehézség, a mikor az ingatlan folytatólag már több telekkönyvön kivüli átruházásnak képezte tárgyát, a mennyiben az átruházók vagy legalább a telekkönyvi tulajdonos még életben van; és a telekkönyvi tulajdonos, vagy esetleg ennek bíróilag elismert örököse a tulajdonjog átírására alkalmas okirat kiadására hajlandó. De lehetetlenné válik már a telekkönyvi állapot rendezése a telekkönyvi rendeletek szabályai szerint akkor, a mikor a telekkönyvi tulajdonos elhalt, hagyatéka bíróilag nem tárgyaltatott és örökösei szintén meghaltak, vagy életben vannak ugyan, de az örökösödési eljárást megindítani s az örökhagyó által történt átruházást elismerni, vagyoni érdek hiányában, vagy más okból vonakodnak. Az ekként a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzése nélkül birtokolt ingatlanok, a melyek valamely meghalt személy tulajdonául vannak telekkönyvileg bejegyezve; további tényleges átruházás tárgyait képezik ugyan és átszállanak a tényleges birtokos örököseire, de a telekkönyvi forgalom tárgyát többé nem képezik, dologi jogot a törvény értelmében azokra többé szerezni nem lehet. Az ilyen ingatlanoknak a száma felette nagy, a minek következtében a törvényes állapot és a tényleges állapot közötti emez ellentétnek és az ebből származó, jogéletünkre súlyosan nehezedő bajoknak megszüntetése a törvényhozásnak egyik fontos, és a mennyiben a baj orvoslása az idő multával mind nehezebbé lesz, sürgős feladatát képezi. Ennek a feladatának tudatában a törvényhozás az 188ö : XXIX. t.-cz. 15--18., az 1889 : XXXVIII. t.-cz. 5 — 9., 11., 12. és az 1891 : XVI. t.-cz. 15. §-ában módot nyújtott arra,