Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról

24. szám. 85 szabályokat állit fel és pedig lényegileg megegyezően a fennálló joggal, a melynek intézkedései a mi viszonyainknak megfelelnek. Nem mulaszthatta el azonban a javaslat, hogy a magánokiratok bizonyító erejére nézve az 1868 : LIV, t.-czikk 166 — 169. §-aiban felette homályosan kifejezett gondolatot érthetőbben ki ne domborítsa. Ez alapon a javaslat megkülönbözteti az 1868 : LIV. t.-cz. 167 és 168. §-ai szerint kiállított magánokiratokat, melyek arra nézve, hogy az azokban foglalt nyilatkozatot a kiállító mint tőle származót, szóval mint jogi értelemben vett nyilatkozatot tette, törvényesen teljes bizonyítékot képeznek, továbbá a bármily egyéb alakban kiállított okiratokat, melyek bizonyító erejét a biró szabadon mérlegeli. E mellett a javaslat fentartja az 1868 : LIV. t.-czikk 169. §-ában az adóslevelek tekintetében felállított positiv és negatív bizonyítási szabályt. Magától érthető és csak félreértések megelőzése végett mondja ki a 68. §. különösen, hogy a jogügyletek érvényességére nézve fennálló különös szabályok a bizonyítási szabályok által nem érintetnek. Ebből folyólag ott, a hol az alaki érvényesség kevesebb alakszerűséghez van kötve, a teljes bizonyítási erőhöz is elegendőnek kell lennie eme kevesebb alakszerűségnek; mert a jogügyletet létesitő okiratnak a jogügylet létrejöttét szükségképen bizonyítania is kell. Ide tartoznak különösen a váltók és a ker. törv. 313. §-a szerint kiállított okiratok. Minthogy az okirat külső hiányainak befolyását a bizonyító erőre in abstracto nem lehet megállapítani, a megállapítást a biróra kell bízni. A 69. §. ezt minden félreértés elkerülése végett egyenesen kimondja. A javaslat 70. §-a a kereskedelmi törvényben a kereskedelmi könyveknek, valamint az alkuszok naplóinak és kötjegyeinek bizonyító erejére vonatkozó szabályait tartja fenn. E szabályok, melyek különben a concret mérlegelésnek elég tág tért engednek, ezúttal már csak azért sem módosíthatók, mert azok egy Horvát-Szlavon-Dalmát országokkal közös törvényben foglaltatnak. A 71. §. az eddigi joggal megegyezőleg a nyilatkozási kötelességet az okirat valódiságára nézve is kiterjeszti, a 72. §. pedig az aláírás valódiságából az aggálytalan külsejű okirat hamisitatlanságára vélelmet állit fel. E vélelmet, mely tulajdonképen egy már a dolog természete szerint fennálló következtetés az okirat aggálytalan külsejéből, az okirati bizonyítás biztosítása czéljából mutatkozik szükségesnek törvényileg kimondani. Azok a szabályok, melyeket az 1868 : LIV. t.-cz. 172. §-ában a magánokiratok Írásának és aláírásának bizonyítására nézve felállít, a javaslat bizonyítási rendszerével nem férnek össze. Ez indokolja a 73. §. felvételét, mely egyúttal az írások, illetőleg aláírások összehasonlításáról is intézkedik és pedig főleg két irányban eltérőleg az eddigi jogtól. Egyrészről ugyanis a §. kimondja, hogy biróságnak nem kell az összehasonlításnál szükségképen szakértőt meghallgatni, másrészről pedig jogot ad a biróságnak, hogy a tagadó felet, az összehasonlítás eszközölhetése végett, irásra szoríthassa. A bíróság e joga mindenesetre az igazság kiderítésére szolgálhat és bűnvádi eljárásban ma is gyakoroltatik. Az 1868 : LIV. t.-cz. az okirattal való bizonyítás módját csak a rendes eljárásra való tekintettel állapítja meg; ez okból elkerülhetetlennek mutatkozott e részben a sommás eljárásnak megfelelő szabályokat megállapítani. A 74. §-ban foglalt szabályok különben megegyeznek a mai sommás eljárás gyakorlatával és bővebb indokolásra nem szorulnak. A 76. §. a közös okiratokról intézkedik. Ezek felmutatásának szabályozását a sommás eljárás részé:/é is szabályozni a járásbirósági hatáskörnek a birtokbirósági és örökösödési perekre való kiterjesztése teszi szükségessé. A javaslat e szabályozásnál több tekintetben eltér az 1868 : LIV. t.-cz. 188. §-ában csupán a rendes eljárásra nézve megállapított rendelkezésektől. A javaslat az igazság kiderítése és a perlekedés jóhiszeműségének biztosítása'érdekében tág körben állapítja meg az okiratok közösségét, melyet az 1868 : LIV. t.-cz. 188. §-ában egyáltalában nem határozott meg. A javaslat továbbá egyszerűsiti a felmutatás körüli eljárást.