Képviselőházi irományok, 1892. II. kötet • 24-50. sz.

Irományszámok - 1892-24. Törvényjavaslat, a sommás eljárásról

48 24. szám. ságuk folytán könnyen történhetik és azok a nemzet jogi öntudatába felvéve a rázkódástól ment átmenetnek egyik főbiztositékául szolgálnak. Részben az alkotott törvényekben, részben pedig a törvényhozástól nyert felhatalmazás alapján kibocsátott rendeletekben a polgári peres ügyekre nézve már eddig is eltérő elvek állapíttattak meg. Eljárási szabályainkba nem egy elv lett felvéve, a mely azon alapelvekkel, a melyeken az 1868 :LIV. törvényczikk felépült, ellentétben áll. Maga az 1868 : LIV. törvényczikk két egymástól lényeges elemeiben eltérő eljárási nemet állapított meg, a szerint, a mint az ügy elsőfokú elintézése a járásbíróság vagy pedig a törvényszék hatáskörébe van utasítva. A járásbíróság előtti eljárás — mint sommás eljárás — az első fokon a szóbeliség és közvetlenség elveire lett fektetve és csak a felebbezési eljárásban lett az összhang a rendes eljárást uraló alapelvvel helyreállítva. A polgári perrendtartásban szabályozott sommás eljárás a szóbeliség és közvetlenség elemeit foglalja magában és ez első sorban alkalmas tér ezennel veknek tovább-fejlesztésére s a teljes átmenet megvalósítására. És a midőn a járásbíróság előtti alapeljárás a szóbeliség elvein nyugszik, annak kiterjesztése a jogorvoslati eljárásban „a létező rendszer összhangjának nem megzavarása, hanem ellenkezőleg elveinek tovább-fejlesztése, sőt valósággal egy nagy eljárási ellentmondásnak megszüntetése. Ez egyrészt a létező eljárási rendszernek kiépítéséi eredményezi, másrészt alkalmas arra, hogy a munkafelosztás helyesebb módon történhessék és igy ez által közvetlenül nemcsak a polgári peres eljárás egészének átalakítása előmozdittatik, hanem még a bűnvádi eljárás mielőbbi életbeléptetésének egyik feltétele is, — különösen a felső bíróságokkal szemben — lehetővé válik. A javaslat tárgyi terjedelmének meghatározásánál nem lehetett pusztán arra szorítkozni, hogy a jogorvoslati eljárás a szóbeliség elveire fektettessék, egyebekben pedig úgy a jogorvoslat esetei, mint feltételei és maga a sommás eljárás egészében érintetlenül maradjon. Mert a szóbeliség elveire fektetett jogorvoslati rendszer teljesen eltérő attól, a mely az Írásbeliség elvein nyugszik. Nem lett volna tehát czélszeríí a reformot csupán a felebbezési eljárás szabályozására szorítani, mert még e mellett sem lett volna kikerülhető a törvényszékek és a kir. ítélőtáblák előtti eljárásban a sommás ügyekre vonatkozólag oly részletes intézkedések megtétele, a melyek magának az eljárásnak alapjával oly szoros kapcsolatban állanak, hogy azok alkalmazása a járásbíróságok előtt szükségszerűség elrendelendő lett volna. A sommás eljárást tehát, mint az eljárásnak egyik különleges nemét, teljes részletességgel kellett szabályozni, még pedig azon elvek alapúi vétele mellett, a melyek az eljárási reformnál a jövőben feltétlenül követendők lesznek. Ki kellett terjeszkedni mindazon, a sommás eljárással kapcsolatban álló kérdésekre, a melyek az ügyek ezen nemében az eljárás gyorsítására alkalmasak és meg kellett alkotni mindazon szabályokat, a melyek ezen ügyekben a helyes itélethozást biztosítani képesek. Ez okból a javaslat az 1868: LIV. törvényczikkben szabályozott bizonyítási eljárásnak elejtésével, mindazon intézkedéseket tartalmazza, a melyek a bizonyítékok szabad méltatásán felépülő eljárási törvénybe felveendők. A javaslatnak ezen itt jelzett tárgyi terjedelme azt a részleges reform jellegével ruházza fel. Nem átmeneti intézkedéseket tartalmaz, a melyeket annak idején a polgári peres eljárást egészében felölelő szerves nagy munkálat megváltoztatni kénytelen lesz, hanem oly intézményeket létesít, a gyakorlatban oly elveket honosít meg, a melyek a jövőben csak szélesebb körre fognak kiterjesztetni.