Képviselőházi irományok, 1892. I. kötet • 1-23. sz.

Irományszámok - 1892-5. Törvényjavaslat, a községi, valamint a hitfelekezetek által fentartott elemi iskolákban működő tanitók (tanitónők) fizetésének rendezéséről

154 5. szám. Nem időzöm hosszasabban annak fejtegetésénél, mik az okai azon sajnálatos jelenségnek, hogy a tanítói fizetések a népoktatási viszonyok általános elöhaladása daczára ennyire visszamaradtak s hogy e tekintetben a 23 év előtt megszabott legalacsonyabb mérték még ma sincsen elérve; csak annak fölemlitésére szorítkozom, hogy a közoktatási kormány saját hatáskörében s a rendelkezésére álló módok és eszközök felhasználásával minden lehetőt megtett az állapotok javítására; az állami tanítók illetményeit a minimumon felül 100 írttal emelte s az állampénztárból segélyezett községi iskolák tanítói részére elengedhetlenül megkövetelte legalább a minimum megadását. A hitfelekezeti iskolákra nézve azonban nem állt módjában közvetlen hatást gyakorolni a fizetési viszonyok tűrhetővé tételére, egyrészt a miatt, mert a népoktatási törvény 142. §-a a hitfelekezeti iskola-fentartókra nem terjesztetett ki, ezek a törvény 11. §-a szerint jogositva lévén saját autonóm hatáskörükben megszabni a tanitók fizetését; másrészt mert a népoktatási törvénynek az állami segélyezésre vonatkozó 43. §-a alapján a minister nem tekinthette magát felhatalmazottnak arra, hogy a hitfelekezeti iskola-fentartókat az állampénztárbló segélyben részesítse. E szerint sem kényszerítő eszközökkel, sem a segélyre szorultak támogatásával nem volt módjában a kormánynak a hitfelekezeti néptanítók helyzetén segíteni. Ebben találja magyarázatát az a körülmény, hogy a legsilányabb fizetések a hitfelekezeti iskolák tanítóinál találhatók és az elterjedt nyomor ott kiált legsürgetőbben segélyért. Távol áll tőlem, hogy a tanitók nyomorúságos helyzetét a hitfelekezeti iskola-fentartók közönyének, vagy a culturalis érdekek iránti érzék hiányának rójjam fel. Tapasztalás szerint a •tűrhetetlen helyzet igazi oka a saját erejükre utalt hitfelekezetek anyagi gyöngeségében található. A helyzet képét azon okból vázoltam, hogy szemlélhetővé tegyem: hol és mily irányban követel első sorban orvoslást a tanitók helyzete és hogy e kép szemlélete rávezessen a mód megjelölésére is, mely a viszonyok javítására vezet. Ha egyszer elismertük azt, hogy az 1868: XXXVIII. t.-cz.-ben megjelölt fizetési minimum elengedhetetlen kelléke egy népiskola megfelelő müködhetésének s ha ezzel szemben constatáltuk a tényt, hogy a hitfelekezeti népiskolák nagy része a törvény meghozatala óta eltelt 23 év óta nem felelt meg ezen, rájuk akkoriban kötelezőleg ki nem terjesztett kelléknek, akkor csakhamar tisztába jövünk az iránt, hogy e baj orvoslására kétféle út és mód áll előttünk. Az egyik az volna,' hogy az 1868-iki törvényben megszabott fizetési minimum a felekezeti iskolákra nézve is egyszerűen kötelezőnek mondatván ki, ez által ama feltételek közé iktattatnék, a melyek alatt a hitfelekezetek népiskolát állítani és feritartani jogositva vannak és melyeket a többször idézett törvény 11. §-a sorol elő. Ennek további következése pedig az volna, hogy — miután, mint előbb kiemeltem, a hitfelekezeti iskoláknál a tanítói fizetés elégtelen kiszabásának oka majdnem minden esetben az anyagi eszközök elégtelenségében, nem a jóakarat hiányában rejlik, — a minimum kötelező kimondása daczára a fizetések a felekezeti népiskolák nagy tömegénél változatlanok maradnának és így mindazokra nézve beállana az 1868 : XXXVIII. t. czikk 15. §-ában megjelölt eset, vagyis a közös községi iskola felállításának szükségessége, mely esetben — ha a polgári község anyagi ereje is elégtelennek bizonyulna — az állami segély ugyancsak az 1868-iki törvény'alapján nyújtatnék. Tekintettel arra a fontos szerepre, a melyet hitfelekezeteink az iskola-ügy terén eddig játszottak, s arra a kétségbevonhatlan tényre, hogy az iskolaügy iránti érdeklődésüket, áldozatkészségüket és a körüli élénk tevékenységüket jövőben sem nélkülözhetjük, sem méltányosnak, sem czélszerűnek nem látszanék a fenforgó kérdés megoldására oly utat választani, a mely a hitfelekezetek részvételét a népiskolai közoktatás terén a jelenlegihez képest előreláthatólag fölötte szűk térre szorítaná. Ez okból más megoldási módot kellé keresnem, s ezt nem találhattam fel másban, mint