Képviselőházi irományok, 1887. XXXIII. kötet • 1227-1242. sz.
Irományszámok - 1887-1230. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a Tokod-Annavölgyi helyi érdekű gőzmozdonyú vasut engedélyezéséről
i§30. szám. 61 ' Az engedélyes minden kárpótlási vagy egyéb igény kizárásával köteles a kereskedelemügyi m. kir. minister által a pálya építése közben vagy bármikor azután is, a fent érintett tekintetekből s alapon kivánt és bár az előzetesen jóváhagyott tervektől eltérő módosításokat és kiegészítéseket is foganatosítani. Ellenben az engedélyes az általa a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről már jóváhagyott terveknek bármily tekintetből kivánt megváltoztatásához, a nevezett minister engedélyét mindenkor előzetesen kieszközölni tartozik. A pálya építését engedélyes a jelen függelék keltétől számított egy év alatt befejezni és a pályát a közforgalomnak "átadni tartozik. Ezen szárnyvonal kiépítése és üzlete czéljaira az 1881. évi XLI. t.-cz. szerinti kisajátítási jog ezennel engedélyeztetik. 5. §• Az engedélyezett vasút megépítéséhez és üzleti megfelelő berendezéséhez szükséges tényleges tőke 315.000 frt, azaz háromszáztizenötezer forintban állapittatik meg, mely tőkéből forgalmi eszközök beszerzésére engedélyes 25.500 irtot tartozik fordítani. Az ezen tényleges tőkének beszerzésére szükséges névleges összeget (alaptőke) a kereskedelemügyi m. kir. minister a pénzügyi m. kir. ministerrel egyetértőleg állapítja meg. Ugyancsak a tényleges tőkéből 6.000 frt készpénzben kihasítandó s mint tartalék külön kezelendő. Ezen tartaléktőke csakis a kereskedelemügyi m. kir. ministe^től esetenkint előzetesen kikélendő engedély alapján lesz felhasználható. 6. §. Engedélyes köteles a jelen engedélyokirat kiadása előtt 15.000 frt, azaz tizenötezer forintnyi biztosítékot készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban a m. kir. központi állampénztárnál letenni, esetleg az esztergoni-almás-füzitői h. é. vasút engedélyezési biztositéka gyanánt a m. kir. állampénztárban letétben lévő 95.000 frtnyi Összeget jogerős alakban kiállított nyilatkozattal az ezen szárnyvonal engedélyezési biztositékául is oly módon lekötni, hogy a midőn ezen 95.000 forintnyi összeg az 1890. évi július 1-én 39.749. szám alatt kiadott engedélyokmány 11. §-a értelmében a biztosítéki s kötelezettség alól felszabadalni fog—-abból 15.000 forint a tokod-annavölgyi szárnyvonal engedélyezési biztositéka gyanánt a m. kir. központi állampénztár által visszatartandó legyen. Ezen biztositék csak a szárnyvonal műszaki felülvizsgálatának eredményes befejezése után s illetőleg a műszaki felülvizsgálat eredményének a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről történt helybenhagyása alkalmával adatik vissza. — Egyébiránt e biztositék a műszaki felülvizsgálat alkalmával megállapított hiányok teljes pótlásáig, illetve a jótállási határidők lejártáig, egészben vagy aránylagos részben visszatartható. Ha az engedélyes a jelen függelékben a pálya kiépítését illetőleg megszabott kötelezettségeknek, különösen a 3. §-ban megállapított kiépítési határidő tekiutetében nem tenne eleget, a kereskedelemügyi m. kir. ministernek önként értiietőleg jogában áll a fentebbi biztosítékot akár az állam javára lefoglalni, akár a pálya kiépítésére felhasználni, mi által a bevezetésben emiitett engedélyokmány 24. §-ában foglalt rendelkezések nem érintetnek. 7. •§. A most engedélyezett szárnyvonal engedélyének tartama, valamint az 1880. évi XXXI. és 1888. évi IV. törvényczikk alapján igényelhető adózási kedvezmények a bevezetésben idézett engedélyokmány illető §-aiban megállapított határidőkben járnak le. Budapesten, 1891. évi november hó 23-án. A m. kir. ministeriam nevében: * . Baross Gábor s. k„ kereskedelemügyi m. kir. minister.