Képviselőházi irományok, 1887. XXIX. kötet • 1146-1171. sz.

Irományszámok - 1887-1146. Törvényjavaslat, az országgyülési képviselő-választások feletti biráskodásról

82 1146. szám. kiállított okirat valódiságát kétségbe vonja, annak megállapítása végett, hogy ez tőle ered-e, a fél esküjét helyettesítő bizonyítékról kell gondoskodni, a mely az ítélet számára biztosabb alapot nyújt, mint az írások összehasonlítása. A tanuhallgatást részletesen szabályozó intézkedések (100—106. §§.) indokukat az eljárás által elérni óhajtott czélban találják. A bizonyíték, melyet a bíróság — ezen javaslatban vont korlátok közt — alkalmazhat, terjedelme és felhasználása tekintetében azonos azzal, mely a bűnvádi eljárásban helyt fog. A részletes intézkedések mellőzése, a 100. §-ban foglalt elv daczára, különösen a tanukra nézve, azért nem volt czélszerű, mert ép itt nyilvánult a tárgyalási és nyomozási elv egyesülése és a bírói eljárásnak e tekintetben ki kellet jelölni a betartandó határokat. A 106. §-ban foglalt intézkedés felvétele szükségessé vált, mert a bűnvádi gyakorlat e tekintetben a bírónak nem nyújtja a kellő e szközöket arra nézve, hogy a vonakodó tanúval szemben az általános igazságszolgáltatási érdeket érvényre juttassa. Törvényeink a használható kényszer tekintetében eltérők. Az 1868: LIV. t.-cz. 206. §-a értelmében, ha a tanú vallomást tenni vonakodik, annyiszor a mennyiszer 10 frttól 300 frtig terjedhető pénzbüntetéssel sújtandó, mely be nem hajthatóság esetében szabadságvesztésre változtatható át. Az 1877: XXII. t.-cz. 20. §-a szerint a vonakodó tanú annyiszor mennyiszer 5 frt pénzbüntetésben és ugyanazon t. ez. 50. §-a szerint annyiszor a mennyiszer 50 frt pénzbirságban marasztalható. A birói gyakorlat a vonakodó tanúval szemben a H. K. II. R. 28 ez. és egyéb régi törvények alapján ugy a pénzbírságot, mint a szabadságvesztés büntetését alkalmazza, de a mérv teljesen határozatlan. A javaslat ily körülmények között, tekintettel arra, hogy ezen eljárás a gyors lefolyást kívánja, eltért az 1868: LIV. t.-czikktől és a pénzbüntetés mellőzésével, a hatályosabb eszközt rendeli igénybe vétetni. A tanú ellen kiszabott büntetés kettős természete, t. i. az, hogy büntetés és kényszereszköz, indokolja, hogy az megszüntetendő, ha a tanú kötelezettségének eleget tett; büntetési természete pedig igazolja, hogy a tanú vonakodása esetében, ha mellőzésével hozatott ítélet, vagy az eljárás meg lett szüntetve, rajta a büntetés végrehajtassák. Ugy a közvetlenség, mint pedig a bizonyítékok szabad méltatása egyaránt megkívánná azt, hogy a bizonyítás felvétele kizárólag a Curia által eszközöltessék. Ezen czél elérése gyakorlati nehézségekbe ütközik, a melyek teljes eltávolítása nem sikerülhet; de a fent jelzett elvek érvényesülhetésének mindenesetre feltételét képezi, ha a Curiának megadatik ama jog, hogy az eljárást azon törvényszék terülelére helyezheti át, a melyben a választás helye fekszik. Mikor lesz ez lehető vagy czélszerű, a bíróság megítélésére van bízva. A javaslat 107. §-a egyiránt megengedi, hogy a bizonyítás fölvétele közvetlenül, vagy kiküldött bíró által történhetik. Ezen utóbbi esetnek föltételei a javaslatban nem lettek megállapítva. Ha a bizonyítás fölvétele kiküldött által történik, kétségtelenül czélszerűbbnek látszik ezen teendőkkel az itélö bíróságnak egyik tagját megbízni, mint más birót. A javaslat, ennek daczára, ilynemű intézkedést nem hoz javaslatba. A Curia tagjainak ily czélból való kiküldetése, ezen bíróság ügyforgalmára kedvezőtlenül hatna vissza, miután a kiküldetés folytán az illető biró hetekig vagy hónapokig elvönatnék rendes munkakörétől. De ezen fölül a választási ügyekben ítélni hivatott tanácsok, egyes tagjaiknak kiküldetése folytán, a többi ügyekben az eljárást fölfüggeszteni volnának kénytelenek.