Képviselőházi irományok, 1887. XXVIII. kötet • 1080-1145. sz.
Irományszámok - 1887-1092. A közlekedésügyi bizottság jelentése, "az "Adria" magyar tengerhajózási részvénytársasággal kötött szerződés beczikkelyezéséről" szóló törvényjavaslat tárgyában
44 1092. szám. a kereskedelemügyi minister ur szóbeli kijelentése szerint a parti és a vitorlahajózás támogatására lesz fordítandó. A közlekedésügyi bizottság a maga részéről is felhívni kívánta a kereskedelemügyi minister ur figyelmét a vitorlahajózás érdekében, melynek visszamaradása a tengerhajózás nagyszerű fejlődése mellett ugyan természetes tünemény, de melyet abban a körben, a hol még bizonyos rendeltetése van, jóakarólag istápolni már azért is tanácsos, mert fennállásától számos kisebb existentia függ. Ezek pedig csak abban a mértékben fognak más keresetre áttérhetni, a mely mértékben Fiume maga is azt a haladást eléri, melyet a törvényhozásnak és a kormánynak ezen törvényjavaslatban is nyilvánuló gondoskodása remélnünk enged. Midőn még megjegyeznék, hogy az »Adriá«-val kötött szerződésben Trieszt előnyére történt megállapodásokat, a »Lloyd« szerződés felbontására vonatkozó jelentésünkben előadott indokoknál fogva, mint a kölcsönösségből folyókat elismerjük, tisztelettel ajánljuk a képviselőháznak : hogy a kereskedelemügyi minister ur által benyújtott 744. sz. törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék. Budapesten, 1891. évi május hó 30-án. Báró Nicoltcs Feodor s. k., Dr. Keményt Ambrus s. k., a közlekedésügyi bizottság elnöke. a közlekedésügyi bizottság előadója.