Képviselőházi irományok, 1887. XXIV. kötet • 900-938. sz.

Irományszámok - 1887-911. Törvényjavaslata, Istóczy Győző képviselőnek, az otthon mentesitéséről

911. SKám. 53 akkor is, a mikor egyszer ő közülök már elment. A polgárok ezzel boldoggá tétetnének ama darabka földnek a megtartása által, a mely az emberi szívnek mindig oly szent. A gyer­mekeknek születési helyük meghagyatnék nekjk, és a család a múltnak az emlékei által meg­szentelt otthonban tova élhetne«. Warwick J. H. képviselő Nevadában pedig ekkép nyilatkozott: »Alaptörvényeink ezen intézkedését én a modern törvényhozás egyik legbölcsebb és legjótékonyabb vonásának tekin­tem. Egy oly vonás ez, a mely az Unió mindazon államainak az alaptörvényeibe bekebelezve lett, a mely államok alkotmányukat a legutóbbi tiz év alatt alkották meg vagy alakították át, és a mely a törvényhozás által az amerikai Unió majd mindegyik államának és területé­nek a törvényeibe felvéve lett. Érezzük, mit tesz az, körülöttünk felnövekvő gyermekekkel birni; — mit tesz az, a családi fedél alatt nyugodni vagy azon megszentelt épületet felépíteni, legyen az nagy vagy kicsiny, a melyre mi mindnyájan mint védőnkre és otthonunkra tekin­tünk. Szükséges ez az intézkedés ezen terület nőinek és gyermekeinek a megvédésére. Ha a férjnek az iparkodása elég vagyont gyűjtött össze egy otthonnak a megalapítására s utóbb aztán pazarlóvá lesz, kívánatos, hogy a nő és gyermekek egy menhelyet tarthassanak meg, a mely az otthon szent nevét megérdemli, s a melytől őket a férjnek és apának semmiféle ténye meg nem foszthatja.« Eddig az idézetek. Ha már maguk az amerikaiak ennyire eltelve vannak a hazájukban életben levő otthon­mentesités intézményének a magasztalásával, de ott nincs is absolute semmi nyoma sem annak, hogy ezen, ma már az Unió majdnem valamennyi államában és területein elfogadott intézmény ellen bármiféle reactio is támadt volna, — s igy kétségtelen, hogy az, a világnak elismerten legpracticusabb népe által igen practicus eszköznek ismertetett fel az agrár viszonyoknak egészséges alapokon való rendezésére és megszilárdítására nézve: — önkéntelenül is az a kérdés tolul előtérbe, hogy miként történhetett az, hogy az amerikai otthonmente­sités jogintézménye felől úgyszólván napjainkig, hazánkban s általában Európában, az emberek, ha hallottak is valamit, ez a valami csakis mint afféle ködkép lebegett és lebeg lelki szemeik előtt; de positivumot, annál kevésbbé pedig részleteket annál kevesebbet tudtak és tudnak felőle. Az, hogy az otthonmentesités intézménye az Egyesült-Államokban is csakis vagy 50 év óta honosult meg s igy annak mint legeslegújabb keletű institutiónak Európába csak később juthatott s juthat el a hire, — nem kielégítő magyarázata az általunk most constatált jelenségnek; mert hisz a gőznek és a villanyosságnak a mai korszakában, Amerika se esik ma már távolabb tőlünk, mint Európának igen sok része, s az Egyesült-Államok politikai, gazdasági, pénzügyi stb. viszonyait egyébként csak ugy ismerjük, mint bármely európai állam­nak e tekintetekben való viszonyait. Ismerjük pedig az Egyesült-Államokat, sajnos, leginkább azon oldalairól, a melyek közgazdaságunkra nézve leginkább éreztetik nyomasztó hatásaikat; ugyanis például nagyon is jól ismerjük, mert nagyon is érezzük, a búzánkat a nyugaff piaczokról kiszorító amerikai óriási buzakivitelnek a káros hatásait, — hogy a hozzánk Amerikából importált phylloxerát ne is említsük. Arról azonban, a mi jót Amerikából hazánkba importálhatnánk, az otthonmentesités intézményéről mentül kevesebbet hallunk és pedig azon okból, mert e felől újságainkból — a melyek pedig mindennap közlik, hogy áll a váltő­ái'íolyam New-Yorkra s mi történik az ottani börzén, — mentül kevesebbet, sőt absolute soha semmit se olvashatunk. Hallgatnak pedig újságaink az amerikai otthonmentesitésről azért, mert ugy általában Európában, mint hazánkban a mérvadó sajtót domináló capitalismusnak érdekében áll, a gazdaközönséget teljes ignorantiában tartani arra nézve, hogy létezik egy biztos út-mód, a melyen a tőkének a földbirtok felett gyakorolt zsarnoksága megtörhető, s

Next

/
Thumbnails
Contents