Képviselőházi irományok, 1887. XXII. kötet • 754-868. sz.
Irományszámok - 1887-758. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a morvavölgi helyi érdekű vasutnak és ezen vasut Dévénytó-stomfai szárnyvonalának engedélyezése tárgyában
8 758. szám. 19. §. Jelen engedély a m. kir. kormány és az engedélyes társaság közt 1882. évi június 8-án kötött s az 1882. évi XLV. t.-czikkel beiktatott szerződés Il-ik czikkének végpontjában megállapitott határidőben vagyis az 1965. év végével szűnik meg. Ugyszintén^az állam beváltási jogának időpontjára s a megváltási ár kiszámításának módozataira nézve is^az 1880. évi XXXI. t.-cz. 2. §-ában, illetve az 1888.évi IV.t.-cz. 2.§-ában foglalt határozmányok épségben tartásával, az idézett szerződés II. czikkében foglalt határozmányok lesznek a jelenleg engedélyezett vonalokra is alkalmazandók. Ugyancsak az idézett szerződés II. czikkében foglalt határozmányok lesznek mérvadók a jelenleg engedélyezett vasút befektetési tőkéjének kimutatása tekintetében is; megjegyeztetvén, miszerint ezen vonal építési tőkéjébe a központi szolgálat, épités, vezetés és felügyelet, előzetes és építési tervezés, valamint az általános igazgatás czímén a tényleges építési töke 6°/«-ánál, az időközi kamatok czímén pedig a kimutatott építési tőke fele részének az építési engedély megadásától a megnyitás napjáig számitott tényleges építési időre eső 5%-nál magasabb költségösszeg fel nem vehető. 20. §. Az engedélyes társaság feljogosittatik arra, hogy befektetési tőkéjét azon építési tőke 5-2%-nak megfelelő évjáradék erejéig felemelhesse, mely építési tőke az előző 19. §. értelmében az érdekeltség részéről tett építési hozzájárulások levonásával megállapittatni fog. 21. §. Az engedély megszűntével, valamint a pálya beváltásának bekövetkeztével az állam az első esetben ingyen, utóbbiban a fenti 19. §. értelmében meghatározott váltságár fizetése mellett vagy esetleg az 1880. évi XXXI. törvényczikk 2-ik §-a, illetve az 1888. évi IV. törvényczikk 2-ik §-a alapján megszabandó váltságösszeg mellett lép az engedélyezett és jókarban átadandó pálya tehermentes tulajdonába és haszonélvezetébe; birtokába veszi különösen a pálya területét és földjét, a föld- és műmunkálatokát, a fel- és alépítményeket minden hozzátartozókkal, u. m. forgalmi eszközökkel, pályaudvarokkal, fel- és lerakodó helyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási s érkezési helyeken őrés felvigyázó házakkal, minden felszerelvényekkel, ingó- és ingatlanokkal egyetemben; ellenben az engedélyes társaság vagy jogutódjai megtartják az általuk folytatott üzlet alatt jövedelmi fölöslegeikből alkotott netáni tartalékalapot és a künlevő cselekvő követeléseket, valamint azon építkezéseket, a melyek megszerzésére vagy előállítására a kormány által azon határozott hozzáadással hatalmaztattak fel, hogy azok a vaspályának semmi tartozékát képezni nem fogják. 22. §. A kereskedelemügyi minister az állami érdekek megóvása tekintetéből jogosítva van magának ugy a pálya építése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jókarban tartása felől minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótoltassanak. Különösen fentartatik a nevezett minister részére azon jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest engedélyes társaságot a forgalmi eszközöknek időnkénti megfelelő szaporítására kötelezhesse. A kereskedelemügyi ministernek joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni.