Képviselőházi irományok, 1887. XVII. kötet • 538-571. sz.

Irományszámok - 1887-547. "A közutak- és vámokról" szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság jelentése

71 547. szám. mondására nézve az 1876: VI. és az 1886: XXII. t.-czikkek foglalnak ugyan magukban intézkedéseket, de körülményesebb meghatározások hiányoznak. A kötelezettség határtalan, a kivetés magukra a községekre van bizva, az igazgatás-, felügyelet- és ellenőrzésre vonatkozólag törvényeink rendelkezéseket nem tartalmaznak, innen magyarázható meg, hogy a községi közlekedési utak legnagyobb része fejletlen állapotban van. A rév- és vámügygyei újabb törvényhozásunk nem foglalkozott s az alkotmány helyreállítása óta egyéb rendelkezéssel nem is találkozunk, minthogy 0 Felsége régibb törvényeink szerint az öt megillető azon jogot, mely szerint kir. kiváltságlevéllel vámszedéseket adományozott, a ministeriumra átruházta; ehhez képest a vámszedési jogok a közmunka- és közlekedésügyi minister által a belügyi és földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerekkel egyetértőleg engedélyeztettek. A felügyelet és ellenőrzés a törvényhatóságnak volt fentartva, mely annak hatékony eszközlésére képesnek nem bizonyult, ennek folytán fejlődhettek és gyökeresedhettek meg a több helyt fennálló jogosulatlan vámszedések, türettek meg a jól jövedelmező, de megfelelő karban nem tartott vámtárgyak és ritka esetben akadhatott megtorlója az űzött visszaéléseknek. Az útrendőrségre nézve régibb törvényeink csak szórványosan intézkedtek s az egyes kihágások és az ezekre kiszabandó büntetések megállapítva nem voltak, mely körülmény az úttest és tartozékainak nálunk oly gyakori rongálásaira való tekintettel élénken érzett hiányt képezett. A felhozottak is eléggé igazolják, hogy a fennálló állapot nem képes többé megfelelni a kor kívánalmainak és fejlődő közgazdaságunk által az útügyek iránt joggal támasztott igényeknek; oly intézkedések behozatalára van tehát szükség, melyek életbeléptetése által közutaink azon színvonalra emelhetők legyenek, hogy az ország közgazdászati fejlődésére kedvezően közrehatva a földmivelés, ipar és kereskedelem felvirágzását előmozdíthassák. Ehhez képest a javaslat elrendeli a közutak osztályozását és őket fontosságuk, valamint a fen tartásukhoz kötött érdekkör mérve szerint hat osztályba sorozza. Állami útvonalak osztályába sorozandónak és állami kezelés alá veendőnek nyilvánítja azon utakat, melyek az ország közgazdászati és fontos hadászati érdekeinek szolgálnak; ezek jövőben is az állam közvetlen végrehajtása, kezelése és felügyelete alá fognak tartozni és fentartási költségeiket a törvényhozás az állami költségvetésben állapítja meg. Megadja egyszersmind a kereskedelemügyi minister részére a jogot, hogy az államutakat, melyek országos fontosságukat elvesztették, a törvényhatóságoknak további kezelés és fentartás végett átadhassa s viszont, hogy az oly törvényhatósági utakat, melyek főleg hadászati szempontokból országos fontosságúakká váltak, az államutak hálózatába felvehesse. A javaslat érintett intézkedése kapcsán felhozatott azon ellenvetés, hogy egyes törvényhatóságok ily államút-átadás folytán esetleg kiválóan megterhelhetők lesznek. Ezzel szemben azonban el nem vitatható az államhatalom képviselőjének azon joga, hogy oly útvonalat, melynek állami költségen leendő további fentartása állami érdeket többé nem képez, az állami úthálózatból kihagyhasson és annak, mint másodrangúvá vált útnak, törvényhatósági kezelés alá vételét megkövetelhesse, mely irányban a törvényhozás ismételten utasítást is adott az illető szakministernek. A törvényhatóságok részére azonban biztosítékot képez azon intézkedés, hogy ők csak meghatározott mérvben (maximum gyanánt az egyenes adó 107»-ával) terhelhetők az útfentartás költségeivel, melynek elégtelensége esetén beáll az állam által nyújtandó segélyezés esete, továbbá, hogy tényleg több esetben fog előfordulni, hogy az állam törvényhatósági útvonalakat állami kezelésbe átvesz, minthogy az állami úthálózatból egyes részeket a törvényhatóságnak további fentartás végett átad. Nem áll ugyanis az a feltevés, hogy a főforgalm irányokban a vasutakkal párhuzamos közutak forgalmi jelentőségüket elvesztették, mert a tapasz-