Képviselőházi irományok, 1887. XVII. kötet • 538-571. sz.

Irományszámok - 1887-547. "A közutak- és vámokról" szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság jelentése

547. szám. 113 A közgyűlés határozatai csak akkor válnak jogerejűekké ésfoganatosithatókká, midőn azok akár a jelen törvény egyes határozmányai szerint hivatalból, akár az érdekeikben netán sértett felek felebbezései alapján a kereskedelemügyi ministerhez, a késedelem mellő­zésével fölterjesztetvén, ez által jóváhagyattak. Jelesen a törvényhatósági közgyűlés azon határozatai, melyekkel az útalapot terhelő kölcsönök felvétele mondatik ki, a kereskedelemügyi ministernek előző jóváhagyását minden körülmény közt igénylik. Ugyanezen jóváhagyás a kölcsönkötvényekre is szükséges. Az 1880: XXXI., illetve az 1888: IV. t.-czikknek a helyi érdekű vasutakat segélyező kölcsönökre vonatkozó határozatai érintetlenül maradnak. 19. §• A közigazgatási bizottság teljesiti mindazt, a mit a jelen törvény reá biz: főbb feladatai A közigazgatási * ' bizottság fel­a következők lévén : adata­1. figyelemmel kiséri és ellenőrzi a törvényhatósági utak közigazgatását s neveze­tesen a törvényhatóság első tisztviselőjének ebbeli működését; felügyel arra, hogy az illetők a törvényhatóság területén levő közutak építésére, kezelésére és fentartására vonatkozó teendőiket pontosan teljesítsék; 2. a netán észlelt rendetlenségekre vagy visszaélésekre a törvényhatóság első tiszt­viselőjét figyelmezteti, szükség esetén a törvényhatósági közgyűlésnek és a kereskedelem­ügyi ministernek jelentést, illetve javaslatokat tesz; 3. felügyeleti és ellenőrzési teendőinek állandó és beható gyakorolhatása végett, köz­ponti és járási uti bizottságokat küldhet ki és azokat a megfelelő utasításokkal elláthatja; Ezen uti bizottságok mindazonáltal intézkedési joggal nem birnak s feladatuk csak arra szoritkozhatik, hogy a törvényhatósági utak és műtárgyak, kompok (révek) stb. álla­potára vonatkozó észleleteiket és tapasztalataikat, valamint javaslataikat a közigazgatási bizottsággal közlik. 4. a községeken átvonuló állami és törvényhatósági útrész vagy műtárgy kezelési és fentartási költségeihez az illető község részéről való hozzájárulás iránt első fokban határoz ; 5. határoz a költségelőirányzat egyes tételei között szükségessé vált és a törvény­hatóság első tisztviselője által kért átruházás vagy módosítás fölött és ebbeli határo­zatait a kelet napjától számítandó 8 nap alatt a kereskedelemügyi ministerhez megerő­sítés végett fölterjeszti; határoz továbbá minden 1,000 frt költséget meghaladó munka vagy szállítás biztosítása iránt a törvényhatóság első tisztviselője által megtartott ajánlati tárgya­lásnak ugyanezen tisztviselő által előterjesztendő eredménye felett; a törvényhatóság első tisztvi c előjének előterjesztése nyomán megállapítja és engedélyezi az emiitett összeget meg­haladó, de 30,000 írtnál több költséget nem igénylő oly munkákat, melyeknél helyszíni be­járás vagy engedélyezési tárgyalás nem tartatott, az ezen összeget meghaladó hasonló, továbbá oly munkákra vonatkozó ügyeket pedig, melyek hadászati fontossággal birnak, avagy a melyek hajózható, tutajozható vagy szabályozás alatt álló folyókon terveztetnek, saját intézkedése előtt és saját javaslatával a kereskedelemügyi ministerhez terjeszti föl megvizsgálás és elhatározás végett; 6. ellenőrzi és a szükséghez képest intézkedik, .hogy a törvényhatósági fentartás és kezelés alatt álló utaknál és műtárgyaknál a kereskedelemügyi minister által megállapított szabványtervek alkalmaztassanak; 7. előkészitőleg megállapítja a költségelőirányzatokat; megvizsgálja és véleményezőleg nyilatkozik a zárszámadások fölött; KÉPVH. IROMÁNY. 1887—92. XVII. KÖTET. 15

Next

/
Thumbnails
Contents