Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.
Irományszámok - 1887-390. Törvényjavaslat, a mezőrendőrségről
38 390. szám. czélszerűbbneklátszott egységes díjak fölvétele éspedig nemcsak azért, mert ezektöbbé-kevésbbé megfelelnek a hajtásnál tett szolgáltatás ellenértékével, hanem mert más államok törvényei szintén a törvényben állapítják meg a hajtás díjait. Igaz ugyan, hogy erdészeti'törvényünk a. 104. §-ában a hajtópénz nagyságának három évről három évre való megállapítására a közigazgatási bizottságot bizta meg, a mely a törvény 84. §-a értelmében árszabályzatot készit s azt a. ministernek jóváhagyás végett fölterjeszti; — tekintettel mindazonáltal azon nehézkes eljárásra,, melylyel ily árszabályzatok készitése a mezőgazdasági viszonyokra nézve járna: — jobbnak látszott a javaslatban fölvett módozatot a mezőrendőri viszonyoknál alkalmaztatni. IX. FEJEZET. A hatóságokról. A mezőrendőri intézkedések első sorban a közigazgatási hatóságok tevékenységét és? közreműködését teszik szükségessé; ez okból a javaslata rendes közigazgatási hatóságokat mondja illetékeseknek a szóban álló ügyekre nézve; még pedig mind az intézkedéseknél, mind a büntető eljárásnál (95. §.); ez utóbbinál annál is inkább kellett a közigazgatási hatóságokat és nem a bíróságokat kijelölni, mert a mezörendőri kihágások tényleg oly természetűek, hogy gyors elintézésük sokkal inkább kívánatos, mint a bírósági eljárással kapcsolatos alakiságok szigorú, megtartása. Ugyanez okból a javaslat 98.§-a gondoskodik az eljárásnak még nagyobb közvetlenségéről r a mennyiben megengedi, hogy oly községekben, melyekben főszolgabírónak székhelye nincsen a főszolgabíró javaslatára a törvényhatóság a községi elöljáróságnak alkalmas tagját a kihágásokra nézve az elsőfokú hatóság teendőivel fölruházhatja; ezen intézkedés által el lesz érhető, hogy az eljáró hatóság minél közelebb legyen a kihágást elkövető helyszínéhez s ekkép minél könynyebben lehessen a történtek iránt jogorvoslatot szerezni. Az ország számosközségeiben talán most még nem is lehetséges alkalmas egyént e czélra találni, de ott, a hol tényleg vannak alkalmas emberek s a hol ez iránt a főszolgabíró, ki községeit hivatalból iskénytelen ösmerni, erre nézve javaslatot tesz, s a hol ezen indokolt javaslat alapján a törvényhatóság is ez irányban határozatot hoz: ily esetben az elsőfokú hatóság teendőit az igy kijelölt községi közegre megnyugvással át lehet engedni. Törvényeink ez irányban már is érezték azon nehézséget, hogy a nagyobb járásban elfoglalt főszolgabíró az efféle helyhez kötött és többnyire kisebb jelentőségű ügyekben nem legalkalmasabb közhatósági közeg; igy (nem említve a kisebb polgári peres ügyekben az 1877 : XXII. tőrvényczikk 1-ső és 2-ik §a értelmében elrendelt békebiró esetét) az erdőtörvény (1879: XXXI. törvényczikk) 118. §-ában a tiz forintot felül nem haladó lopások .vagy ugyanezen összeget felül nem haladó kártételek eseteiben az elsőfokú bíráskodást kis- és nagy. községekben a főszolgabírón kívül a községi bíróra is, vagy akadályoztatása esetén helyettesére bizta, a sértett félnek szabad választásától függvén, vagy a föszolgabiró vagy a községi bíróeljárását kívánja-e igénybe venni; az erdőtörvény ezen intézkedése igen czélszerűnek bizonyult,, olyannyira, hogy például az erdökincstár birtokában levő erdőségekben előforduló lopásoknál a község elöljáróságának igénybevétele szokásos is. Hogy a harmadfokú intézkedést a f öldmivelés-, ipar- és kereske delemügy i minister tartja kezében, ezt a javaslatban szabályozott tárgyak természete kívánja. A kihágások harmadfokú elintézése hasonlókép ezen ministerhez és nem a rendőri kihágásokra nézve harmadfokban illetékes belügyministerhez tartozik; még pedig kivált azért, mert a törvény végrehajtásával első sorban a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerievén megbizva„
