Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.
Irományszámok - 1887-390. Törvényjavaslat, a mezőrendőrségről
76 390. szám. A tisztán mezőrendőri intézkedésekhez tartozik az a rendelkezés, hogy a legeltetés csak kellő felügyelet mellett, avagy e nélkül, de ez esetben csak bekerített helyeken történhetik (39. §.). A javaslat ezzel az intézkedéssel elhárítani kívánja azokat a károkat, a mélyek a magára hagyott állatok felügyelet nélküli legeltetése által keletkeznek, s habár a kártérítésekről külön is intézkedik a javaslat, az általános szabályt ily módon kimondani annyival is inkább kellett, mert sehol sem mutatkozik e tekintetben nagyobb visszaélés, illetőleg nagyobb kárositás, mint ép e téren. A legeltetésre vonatkozó többi mezörendőri intézkedések a javaslat büntető szakaszaiban foglaltatnak. így tiltatik a legeltetés másnak területein [77. §. «)], — valamint büntettetnek azon tilfllom megszegői, a kik felügyelet nélkül legeltetnek [78. §. f.)]. Különös jelentőséggel birnak gazdasági, állategészségügyi és állattenyésztési szempontból azok a viszonyok, a melyek aközöslegelőkön, mégpedig nem épen előnyösen kifejlődtek. Állattenyésztésünk fejlődésének mindenesetre egyik fontos akadályát a legeltetési viszonyok képezik. Ez állapotokon egyes törvényhatóságok igyekeztek ugyan szabályrendeletek utján segíteni; igy hozott Arad vármegye 1887.november 28. 582.sz. a. a közlegelő igazságos használatáról, Debreczen város törvényhatósága 1884. február 28. 45. sz. a. a legeltetésről, Kis-Küküllő vármegye 1884. február 28. 16. sz. a. a mezőtakarmányok betakarításáról sa közös legeltetésről szabályrendeleteket, sőt egyes községek, pl. Lőcse már 1854. április 10., Nagy-Zerind 1884. márczius 14., Podolin 1882. január 17., Segesvár 1845. és 1885. külön szabályzatokkal igyekeztek e téren rendet csinálni; de nagyban és egészben a zavaros viszonyok majdnem az egész országban most is fennállanak. A közlegelőt sok helyütt legelőnek nem is használják, azt más czélokra fordítják, igy megrövidítik a gazdaságot az állattartás egyik természetes eszközétől. Más vidékeken ismét állatokkal annyira túltömik, hogy a legelőn található táplálék rövid idő alatt annyira kihasználtatik, hogy az állat még a növényzet gyökereit is kiszedi, s azután az állatállomány ismét legelő nélkül marad. Legtöbb helyen, még ha a legeltetés kellő arányban történik is, a legelők gondozásával, tisztántartásával, szóval fentartásával senki sem törődik, s ha a természet ősereje magában véve nem paralisálja az emberek gondatlanságát, a legelő tönkrejutásnak van kitéve. A ki méltányolja azt, hogy túlságos mértékben gabonát termelő és a trágyázást elhanyagoló kisgazdáink gazdálkodásában minő fontos szerepre van hivatva az állattenyésztés; a ki meggondolja, hogy az az óriási gazdasági átalakulás, melyen országunk 1848. óta átment, részben igazán csak az ország televény földének bősége által vált lehetségessé s hogy gazdaságunk további fentartása avagy fejlesztése egyáltalában attól függ, hogyan pótoljuk a termelés által elvont talajrészeket és hogy mikép fejlesztjük állattenyésztésünket, — s állattenyésztésünk fejlődése ismét attól függ, mikép értékesíthetjük a még rendelkezésre álló legelőket; — az előtt világos is lesz, hogy a javaslatnak a legeltetésre vonatkozó intézkedései igen fontosak és nagy figyelemre méltók. De bármennyire kívánatosnak látszik is a legeltetés kérdésének gazdasági szempontból való alkalmas rendezése, e téren figyelemmel kell lenni azon magánjogi viszonyokra, a melyek törvény, szokás vagy a hosszú tűrés következtében kifejlődtek s jelenleg tényleg fönnállanak s az egyesnek vagyonjogi előnyöket biztosítanak, a melyeket tehát a gazdasági szempontból való rendezésnél szem elől téveszteni nem szabad s melyeket figyelmen kivül hagyni avagy megszoritni kártérítés nélkül csak akkor indokolt, ha föntartásuk magát a legelő alapját, a legeltetés lehetőségét tönkre tennék; mert a magánjogi igények védése ez esetben tényleg a magánjogi előny megsemmisítését, de vele együtt a közérdek veszélyeztetését is maga után vonná. Ezen szempontokból kiindulva, a javaslat szerint a birtokosok osztatlan legelőjén (tehát legtöbb esetben a volt úrbéresek úgynevezett közlegelőjén), valamint a község tulajdonát képező
