Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.
Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag
412. szám. 277 tottra nézve az öröklés megnyílt. Az örökség megszerzéséhez azonban szükséges, hogy az örökös az örökség elfogadásáig öröklési képességgel bírjon. 6. §. Az öröklési jogból mint érdemetlen ki van zárva: 1. a ki az örökhagyó ellen gyilkosságot vagy szándékos emberölést követett el, vagy kisérlett meg, vagy az örökhagyót halálesetre szóld rendelkezés tételére szándékosan képtelenné tette, avagy ezen cselekmények elkövetésénél mint részes, közreműködött; 2. a ki testi erőszak, — fenyegetéssel előidézett alapos félelembe ejtés (123. §.) — avagy csalárdul előidézett megtévesztés (124. §.) által az örökhagyót végintézkedésre, annak megváltoztatására vagy visszavonására bírta, avagy ezek valamelyikében megakadályozta; 3. a ki az örökhagyónak írásbeli végrendeletét vagy a szóbeli végrendelkezéséről kiállított okiratot, vagy az örökhagyó által kötött öröklési szerződést avagy végre a végrendelet visszavonását vagy az öröklési szerződés megszüntetését, módosítását vagy az attól való visszalépést tartalmazó okiratot szándékosan eltünteti, vagy az érvényesithetés alul más módon elvonja, meghamisítja, bizonyító erejétől megfosztja, avagy ilyen cselekmények elkövetésénél közreműködik. Az előbbi szakaszban foglalt érdemetlenségi esetek hivatalból figyelembe nem vehetők; s ha az érdemetlenséget eredményező cselekmény elkövetője bebizonyítja, hogy cselekményeért az örökhagyó közjegyzői okiratba, vagy az Írásbeli magánvégrendelet alaki kellékeinek megfelelő magánokiratba foglalt nyilatkozat által kifejezetten megbocsátott: a cselekménynek az előző szakaszban foglalt hatálya megszűnik. 8. §. A ki öröklési képességgel nem bír, vagy az öröklésre érdemetlen, úgyszintén a visszautasított örökség vagy hagyomány tekintetében az, a ki az örökséget vagy a hagyományt visszautasítja: az öröklésnél ugy tekintetik, mintha az öröklés megnyíltakor már nem élt volna. 9. §. Az öröklés a törvény rendelkezésén, végrendeleten, vagy öröklési szerződésen alapul. Ezen különböző öröklés egymás mellett is megállhat. MÁSODIK CZIM. A törvényes örökösödés. ELSŐ" FEJEZET. Általános határozatok. io. §. ' • Ha örökösnevezést tartalmazó érvényes végrendelet vagy öröklési szerződés nincsen, vagy az örökösnevezés hatályba nem lép: az egész örökségre nézve a törvényes örökösödés áll be. Ha az örökhagyó az örökségről örökösnevezés által csak részben intézkedett, vagy ha ebbeli intézkedése csak részben lép hatályba: az örökségnek fenmaradt része a törvényes örökösödésnek képezi tárgyát (383. §.). Mennyiben van feltételes vagy időponthoz kötött örökösnevezés, avagy az örökhagyó halálakor még nem élő örökös nevezése esetében törvényes örökösödésnek helye; a 163., 164., 182., 183. és 218. §§-ban határoztatik meg.