Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

258 412. szám. i A 337. §-nál a bizottság a javaslattal ellentétben, annak kimondását látta szükségesnek, hogy a határozott időtartamra hagyományozott járadék, melynek mindenik részlete egy egy önálló s oly hagyománynak tekintendő, mely a hagyományosra csak akkor száll át, ha esedékessége idején életben van — ne szállhasson át a részesített örököseire, hacsak az örökhagyó rendelkezése mást nem mutat. A 342. §. a méltányosságnak megfelelöleg lett kibővítve a terheltre átszálló értékre való utalással. A kormányjavaslat 347—348. §-ai, mint oly esetek, melyek fontossága nem olyan, hogy külön szabályozásuk lenne szükséges, s melyeknek megítélését bátran lehetajudicaturára hagyni, a bizottság által töröltettek. A tizenkettedik fejezet, — a\ öröklési s\er\ódésekről, tárgyalás alá vétetvén, — felvettetett azon eszme, hogy ily szerződések köthetésére nem csupán a házasfeleket és jegyeseket, hanem másokat is s legalább a család mindazon tagjait fel kellene hatalmazni, a kik egymás irányában kötelesrészre birnak joggal. Utalás történt a német javaslatra is, mint a mely az öröklési szerződések kötését általában mindenkinek megengedi s arra, hogy az ily szerződésektöli idegenkedés, mint a római jogi fogalmaknak visszahatása, ma már túl van haladva. Ezen felfogást, i. az örökhagyó vagyonában is a személyiségnek halál utáni képviselőjét látván — annak olyképi lekötését nem engedte meg, hogy ez által az örökhagyó akaratának esetleges megmásitásában gátolva legyen, hogy az érdemetlennek bizonyulóval szemben, vagy elhamarkodás esetén attól vissza ne léphessen; — hogy ezen felfogás túl lenne haladva a kor azon iránya által, mely első sorban a tulajdonosnak azon jogát kívánja biztosítani, miszerint tulajdonával szabadon rendelkezhessék ; — hogy nemzetgazdászati szempontból sem helyes a vagyon átruházást és annak módjait fontos ok nélkül nehezíteni s önjogú személyek felett gyámkodni, akkor, midőn a törvény a vagyonnak eladását, elajándékozását s megterhelését korlátlanumegengedi; — hogy a kötelesrészre jogosítottak az ily rendelkezés ellen is feljogosíthatok a fellépésre; — hogy az öröklési szerződést kötő fél a mellett megtartja azon jogát, hogy vagyonáról élők közt szabadon rendelkezhetik s csak hagyatékáról nem intézkedhetik a másik szerződő fél kárára;— hogy az élet mutatja, miszerint az ily szerződéseket tiltó törvények vagyonátruházási s életjáradékot kikötő szerződésekkel áluton úgyis kijátszathatnak, s aztán ily álszerzödések alapján telekkönyvi bekeblezésekre további harmadik személyek úgyis szabadon szerezhetnek jogot, s természetüknél fogva úgyis kisebb körre lévén szorítva — jogpolitikai szempontból is czélszerűbb ezeket szabadon megengedni stb. Ezek ellenében a bizottság határozottan túlnyomónak látta az ily ügyleteknél azon előfeltételt, mely szerint az örökösödési szerződés kötése a szerződő felek közt nagymérvű bizalmat, benső szoros viszonyt s teljes viszonosságon alapuló kölcsönösséget tételez fel s mindezek általában és elvileg csakis a házastársak és jegyesek közt vannak meg; — hogy ezen intézményt csak ezen határig látja népünk felfogásával összhangban levőnek, de még elméleti szempontból is legigazolhatóbbnak, mert azon felfogás ellenében, mely az öröklési szerződéseknek korlátlan megengedését az egyén szabad rendé kezesi jogának czímén követeli: joggal vél arra utalni, hogy épen ezeknek eltiltása, vagyis az ily lekötések kizárása foglalja magában az egyén legszabadabb rendelkezésének megóvását; — hogy az öröklési szerződések általán véve kevésbbé czélszerű s mindenesetre a jogviszonyok fölösleges bonyolítását eszközlö intézményt képeznek, melyeknek tehát nem kiterjesztése, hanem inkább szűkebb körre való szorítása felel meg az élet igényének: mindezeknél fogva a bizottság helyesli a javaslat álláspontját, s egyszersmind kiemelendönek véli azt, hogy a bizottság e tekintetben már a közös és kölcsönös végrendeletnél elvi álláspontot foglalt el az áital, hogy a házastársak és jegyesek között a visszavonhatlanság kölcsönös kikötése mellett alkotott közös végrendeletek érvényességét elismerte.