Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

256 412. szám. ilyen végrendeletek alkotására előirt alaki kellékek megtartása mellett kijelentett nyilatkozattal is visszavonhatok; végre, hogy a visszavonás érvényességéhez épen ugy mint a végrendelethez szükséges, hogy azt a végrendelkező képviselet mellőzésével személyesen jelentse ki. A 241. §-ba a kormányjavaslat 251. §-a a rendelkezés lényegét nem érintő módosításvétetett fel; a 244. §. (korm. jav. 247. §. pedig a 38. és 39. §§. módosításainak megfelelően e szakaszok rendelkezéseire való utalással szövegeztetett. A 247. és 248. §-ok a kormányjavaslat 250. és 251. §-ainak megfelelő, azonban czélszerűségi szempontból részben módosított intézkedéseket tartalmaznak. A 249. §-hoz (korm. jav. 253. §.) elfogadott pótlás szükségesnek mutatkozott azért, mert az öröklési szerződések által a házastárs részére biztosított öröklési jogok a dolog természetéből folyólag sértetlenül megvédendők a korábban alkotott végrendeletnek azon intézkedései ellen

r amelyek egyébként— (annyiban tudniillik, a mennyiben a házastársnak biztosított öröklési jogoksérelmére nem szolgálnak) — az öröklési szerződés intézkedései mellett fennállhatnak. A IX. fejezetnél (korm. jav. VIII.) jelesen a 250. (korm. jav. 238.) §-nál inditványozatott, hogy jegyeseknek ne, hanem csakis házastársaknak engedtessék meg közös végrendelet alkotása. A bizottság azonban, tekintettel azon összefüggésre is, mely az öröklési szerződések és a közös végrendeletek között fenforog, ezen indítvány mellőzésével a törvényjavaslat álláspontját fogadta el azon okból, mert a közös végrendelkezhetés jogát azoknak véli megadandónak

r a kik örökösödési szerződést köthetnek, — már pedig eddigi gyakorlatunk s az élet követelményei szem előtt tartásával a jegyesek nem tilthatók el örökösödési szerződés kötésétől. A 253. (korm. jav. 241.) §-ból kihagyandónak találta a bizottság azon rendelkezést,, hogy a házastársak azon vagyona, a melyről közös végrendelkezést tettek, fele részben az előbb elhalt házastárs, másik fele részben pedig az utóbb elhalt házastárs hagyatékának tekintendő. Az ilyen vélelem felállítása azon esetre, ha a vélelmezett részesedés nem felel meg a valóságnak, ha például a közös ingatlanok eltérő részekben vannak a házastársak tulajdonául bekeblezve, különös tekintettel az egyik és a másik házastárs hitelezőinek jogaira is, — nagymérvű bonyodalmakat szülne, és épen azért mellőzendő azon okból is, mert a szakasznak különben helyes rendelkezése által elérni óhajtott czél a rendelkezés e részének kihagyása mellett is megvalósítható. Ugyanezen szakasz a rendelkezés szabatositása s netaláni félreértések megelőzése szempontjából megtoldandónak határoztatott azzal, hogy a túlélő házastárs az: löbb elhaltnak hagyatékát, ennek törvényes örökösei javára utóörökösödési joggal terhelten kapja. A 257. §-ba felvétetett azon erkölcsi jogosultsággal biró rendelkezés, mely szerint a túlélő házastárs a közös végrendelkezés folytán a másikra esendett részesítést elvonhatja attól, a ki oly cselekvényt követ el, mely miatt a túlélő házastárs őt, ha ez az ő leszármazója volna

r a 89. §. szerint kitagadhatná. A X-ik fejezetben a 259., 262. §-ok szabatosabban szövegeztettek s a szóbeli végrendeleteknél eljárt tanuk bejelentési kötelezettségének felvétele által a már fentebb érintettek folytán pótoltatván, a 263. §-nál felvettetett azon kérdés, hogy a végrendeleti végrehajtót nem kellene-e (a német javaslattal is megegyezöleg) szélesebb hatáskörrel ruházni fel? A bizottság, tekintettel azon lényeges különbségre, mely szerint a német javaslat értelmében a végrendeleti végrehajtő a hagyatéki vagyont általában kezelheti (hacsak az örökhagyó e tekintetben meg nem szorította), míg a jelen javaslat szerint ezt csak akkor teheti, ha az örökhagyó kifejezetten rendelte,— eddigi gyakorlatunkra s a tervezett örökösödési eljárásra való tekintettel helyesebbnek találta, csak akkor adni meg a nagyobb hatáskört, ha az örökhagyó ezt világosan rendelte. A 265. §-ba felvétetett az, hogy a kik csőd alatt állanak, szintén nem lehetnek végrendeleti végrehajtók; mely rendelkezés a végrendeleti végrehajtó tisztjének természetében találja indokoltságát.