Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.

Irományszámok - 1887-412. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, "az öröklési jogról" szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

°2U 4-12- szám. Az 1. §. harmadik bekezdését a bizottság, mint a 287 § folytán feleslegest, kihagyta és e helyett egy új bekezdést vett fel, a melyben kimondatik, hogy az örökösökön kivül a jelen törvény értelmében öröklési joggal biroknak tekintendők a kötelesrészre jogosítottak, hagyományosok és a halálesetre megajándékozottak is. Ezzel szabatos kifejezésre jut az, a mi az eredeti javaslatnak indokolásában van kifejezve, hogy tudniillik a javaslatnak az öröklésre vonatkozó általános intézkedései (például öröklési képesség, öröklési érdemetlenség), a mennyiben a különös részben kifejezett külön intézkedés nincsen, a kötelesrészre, a hagyományokra és a halálesetre szóló ajándékozásokra is alkalmazandók. A 2. §-nál: az öröklés megnyíltának külön faját képezvén azon eset, ha holttá nyilvánítás folytán következik be az öröklés: a bizottság szabatosság szempontjából a holttá nyilvánítás napját a physicai halál időpontjával eszmeileg ugyanazon hatályúnak vévén — ennek itt külön kifejezést is adott. Az 5. §-nál inditványoztatott, hogy a szerzetesek öröklési képességének hiánya itt külön is kifejeztessék; ezt azonban a bizottság azon elvi indokból mellőzte (s ezen álláspontot tartotta meg következetesen egyéb hasonló indítványokkal szemben is), mely szerint magánjogunknak ezen javaslat által nem érintett összes részei változatlanul fenmaradván — nincs szükség ennek továbbra is érvényben maradó rendelkezéseit e javaslatba is külön felvenni; — fenmaradván emmellett még az, hogy a hol és a mennyiben a fennálló magánjogi törvények és egyéb jogszabályok s a jelen javaslat közt az összhang helyreállítása szükségesnek fog mutatkozni: — az az életbeléptetési törvényben lesz eszközlendö. A külföldiek öröklési képessége tekintetében — a bizottság azon álláspontot fogadta el, hogy külföldiek épen ugy birjanak öröklési képességgel, mint a belföldiek — kivéve azon államok polgárait, melyek a magyar honpolgárokat az öröklésből kizárják, avagy öröklésöket korlátozó intézkedéseket állapítanak meg; a bizottság tehát a viszonosság elvét véli alkalmazandónak, ezt azonban, mint különben is rövidebb időközökben változás alá eshető intézkedést, nem ezen törvényjavaslatba kívánja felvenni, hanem arra, mint a bizottság elvi megállapodására — mely az igazságügyi kormány részéről a többi hasonló elvi kijelentésekkei együtt az életbeléptetési törvényben lesz gyakorlatilag érvényesítendő: e jelentésében kívánja a t. ház figyelmét felhívni. A 6. §-nál: a bizottság helyeselte azt, hogy az eddig csak kitagadási okokat ismerő törvényeinktől eltéröleg e törvényjavaslatban az érdemetlenségnek oly esetei állapíttatnak meg, a melyek már önmagokban s kifejezett kitagadás nélkül is az öröklésből (örökösödésből, hagyományból és kötelesrészből) való kizáratást eredményezik; — az érdemetlenségi esetek fogalmi körének azonban némi tágítását találta szükségesnek annyiban, hogy az örökhagyóra gyakorolt törvénytelen behatás eredményei közé (végrendeletnek kierőszakolt stb. tétele vagy megváltoztatása) az ezekkel hason hatályú visszavonásra való rábírás eseteit is felvette, és pedig oly értelmezéssel, hogy ez alatt mindaz értetik, a mi az érvényes végrendeletet érvényétől megfosztja, megsemmisíti — tehát nemcsak a szóval vagy írásban, hanem tényekben kifejezett visszavonás is — mint pl. a végrendelet széttérése s egyáltalán tényleges megsemmisítése; ugyanily értelemben vétetett fel még a végrendeletnek eltüntetése s egyáltalán az érvényesítés elől való elvonása is. A bizottság általában abból indult ki, hogy érdemetlenségi okokul tekintendők az oly tények, melyek az örökhagyó akaratának kifejezését, avagy érvényre jutását czélozzák lehetetlenné tenni; a midőn t. i. az illető romlott lelkű családtag vagy esetleg a végrendeletileg nevezett örökös vagy hagyományos is minden áron, tehát törvény- és erkölcsellenes tettekkel is akarja a vagyont magához ragadni. Ezen 6. §-ban szabályozott érdemetlenségi esetek kapcsán felvettetett azon eszme, hogy az érdemetlenség cziméni kizárás, mint lényegileg ethicai indokokon nvugvó rendelkezés termé-