Képviselőházi irományok, 1887. XIV. kötet • 374-413. sz.
Irományszámok - 1887-375. Elnöki jelentés, a képviselőház előtt 1889. évi január hó 29-én és 30-án történt zavargások tárgyában
375. szám. ü "/. alatti melléklet a 375. számú irományhoz. Nagyméltóságú elnök Ur! Kegyelmes Uram! Parancsodat szokott tisztelettel vévén, miután az elnökség előtt „ügyem" nincs, azon incidensre kellett gondolnom, melyet a zajos szerdai gyűlésen rövid utón jelenteni bátor voltam. Győry Elek tegnapi fölszólalását és erre adott elnöki választ combinálva, hogy a holnapi elnöki bejelentés teljességéhez kötelességszerűen járuljak, kegyes engedelemmel ide jegyzem a tény állását a maga valóságában s lehető' körülményességgel. Fölkelés után reggeli 8 óra körül szerdán is szokott sétámon voltam, s holott több utczában fordultam meg, egyáltalán a szokott járás-kelésen kivül semmi mást nem láttam. Hinnem kellett, hogy a keddi zajos utczai csoportosulások teljesleg szünetelnek. Felöltözködve, Vámház-körút 15. sz. lakásomról pontban 10 órakor kötelességem helyére, az ország házába törekedtem. Utrövidités czéljából a Múzeum-kerten keresztül szoktam átjárni; avasrácsos kapukat azonban csukva találtam, a mi feltűnt. Annyival inkább óhajtottam volna pedig itt átmenni, mivel már messziről nagy csoportosulás látszott a Sándor-utcza körút felőli bejáratánál. A kapuk egyikén sem juthatván át, kénytelen voltam a Sándor-utcza bejáratához menni. Itt, kétfelől a járdákon zsiífolt embertömeg állott, kiket, mint szokás, a katonaság, rendőrség csodalátása csődített össze. Egyetlen tüntető hang sem volt hallható. A keskeny utcza torkolatát szuronyozott fegyverű t katonaság egymáshoz verődve állotta el. Oda érkeztemkor épen egy bérkocsinak nyitott a katonaság maga között helyet, ezen rés épen kedvezőnek látszott, hogy azon keresztül czélomhoz jussak. Úgyde, 1 mig a néhány lépést odáig megtettem, a szuronyozott fegyverű katonaság már ismét tömötten összeverődött, s igy|nem maradt más hátra, mint aa utcza kosepén a katonaság sorfalán keresztüljutni. Jobb kézben botomat előre kitartva, s harsány hangon „helyet" követelve léptem előre, s kevés akaratlan kölcsönös lökdösődés után átjutottam a katonai sorfalon. Nem volt szándék talán, vagy a határozott és gyors fellépés nem engedett-e a gondolkozásra időt? nem tudom. Tény az, hogy insultálva nem lettem. A szokatlan helyzet mindenesetre izgatottá tehetett, s ennek hatása alatt jutottam a Házba, (épen a ministerelnök ur beszélt).
