Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.

Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége

357. szám. 437 áron iparkodtak a beismerést kicsikarni s mivel a tortura hagyományos eszközeihez nem nyúlhattak, mindennemű más mesterséges kényszerítő eszközhöz folyamodtak. Az étel, ital, ágy megvonása, éjjeli kihallgatások, mint a torturának nem rendes eszközeit a kínvallatás eltörlése után is alkalmazhatni vélték. Később emez eszközök helyébe a lelki tortura minden kigondolható fajának alkalmazása lépett. A suggestiv, a homályos, kétértelmű, fogásos kérdések, meglepetések, megengedett hazugságok stb. képezték a feladatának magaslatán álló vizsgálóbíró elismerésre méltó jó tulajdonságait. A >code d'instruction crimindle* csaknem egészen megfeledkezett e kérdés szabályozásáról, a joggyakorlat azonban határozottan inquisitorius szellemben fejlesztette a terhelt kihallgatását. Az újabb particularis német törvényhozás általában a franczia jogot utánozta s tán a frankfurti perrendtartást (219. §.) és a braunsehweigi törvényt (43. §.) kivéve, valamennyi a vádlott igazmondási kötelezettségéből indul ki és igy a terhelt kihallgatásában nem csupán védelmi, de egyúttal vizsgálati eszközt is kivánt felállítani. Hazánkban — mint ez az általános rész történelmi adatai között és a X. fejezet indokolásának elején már megemlittetett, — szintén meghonosodott volt a tortura. Ezzel a terhelt kihallgatásának jellege is teljesen inquisitorius alakot öltött. Hiába mondta ki az 1790/9i-iki XLIL t.-cz. hogy >Torturalia Examina ex eo, quod idoneum et congruum eruendae veritatis Médium haud constituant, quin poenam'potius sapiant; adusque etiam, donec circa Praxim criminalem regnicolariter aliud quin statútum fuerit, simpliciter in interdicta erint <; hiába tiltotta hivatalvesztés mellett a Helytartótanácsnak 1818. szeptember 29-én, 26,841. szám alatt kelt intézménye bármi erőszak használatát a vallatásoknál: a gyakorlatban nem volt ritkaság a legsanyargatóbb kényszereszközök alkalmazása sem. De nem is lehetett máskép, hisz Szlemenics még 1836-ban (Fenyitőtörvényszéki magyar törvény 1836. 177. lap) azt tanította, hogy >semmi sem tilalmazza, hogy a vallató biró a felelni nem akaró, dühösködést színlelő, feleleteivel csintalankodó vagy ellenmondásait megegyeztetni nem akaró rabnak makacsságát sanyarúbb tömlöczczel vagy mértékletes veretessel meg ne zabolázzac Sőt Szlemenics emiitett művének második kiadásában is, melyet 1847-ben a magyar tudományos társaság adott ki, a fentebbi szavak szórói-szóra benfoglaltatnak (153. lap). Az országbírói értekezlet (II. 8. §.) nem tartott szükségesnek más rendelkezést, mint hogy egyszerűen az 1790/91. : XLII. t.-cz.-re hivatkozott. Az alkotmány helyreállítása után három év múlva már ismét szükségesnek találta az igazságügyi kormány, hogy rendeletet bocsásson ki a testi bántalmazással járó vallatási rendszer eltiltása tárgyában. >A vallatásnál — mondja az 1870. aug. 11-én 12,720. szám alatt kiadott rendelet — bármely kínzás vagy testi bántalmazás alkalmazását már az 1790/91. évi XLII. t.-cz. is eltiltotta s az ezen törvény tilalmának megszegése által netalán történő visszaélések megbüntetése iránt az Országbírói Értekezlet javaslatának II. része 8. §-a szerint újabb intézkedések szükségét nem találta, nem vélvén föltétélezhetönek többé, hogy arra még jelenleg is indok merülhessen fel; de most azon szomoritó tapasztalat által indíttatva, hogy még mindig több felé fordulnak elő esetei a kínzó vallatásnak, ezennel felhívom a közönséget, hogy gondosan őrködjék a felett, hogy ezentúl közegei a testi bántalmazással járó vallatási rendszertől szigorúan tartózkodjanak, továbbá azok, kik e tekintetben hivatalos hatalmukkal visszaélnek, szoros feleletre vonassanak, s érdemlett büntetéssel fenyíttessenek. < A királyi bíróságok szervezése óta a bíróság tagjai ellen kényszereszközöknek a vallatásnál való alkalmazása miatt alig emeltetett alapos panasz, de nem lehet tagadni, hogy a megyei rendőrség közegei sok visszaélést követtek el, sőt a királyi curia még a legközelebbi időben (1885) is kénytelen volt az igazságügyminister figyelmét a csendőrség visszaéléseire fel-;