Képviselőházi irományok, 1887. XII. kötet • 357. sz.

Irományszámok - 1887-357. A magyar bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása és vége

357. szám. 377 követeli, hogy a küldemény rendszeresen rendeltetése helyére érkezzék, és ilyenkor ezek is értesitendők. 4. A küldemények felbontása a lefoglalásnak ama mozzanata, mely legérzékenyebben érinti az érdekeltek jogait. Ez okból a felbontásra vonatkozó határozatot és magát a felbontás tényét csakis a függetlenség attribútumával felruházott biróságra (vizsgálóbíró, vádtanács, itélőbiróság) bizza a javaslat. A bíróságról joggal feltehető, hogy rendőri czélokból nem fog a levéltitok szentségéhez nyúlni és hogy a lefoglalt tárgyak közül csak azokat bontja fel, melyekről alaposan feltehető, hogy a bűnvádi eljárás czéljából azok tartalmára mulhatlanul szükség van. A 199. §. a felbontás körüli eljárásra nézve részletes utasítást tartalmaz. Mindenekelőtt világos kifejezést ad annak, hogy a lefoglalásnak nem szükségszerű következménye, hogy a lefoglalt küldemények minden további megfontolás nélkül azonnal fel is bontassanak. Utalni kíván a javaslat arra, hogy ha a küldemény külső' állapota, vagy a lefoglalás óta kifejlettek a felbontást fölöslegessé teszik: ezt mellőzni és az elküldés iránt azonnal intézkedni kell. A felbontásnak a pecsétek lehető épségben tartásával eszközlését az ajánlotta, hogy a küldeményeknek addig; Sértetlen volta utóbb is megállapítható legyen. Az, hogy a borítékok, keresztkötések, tartályok stb. megőrzendők, nem szorul indokolásra. A további részletes utasítások határozott kifejezést adnak ama kívánalomnak, hogy csakis azok a küldemények vagy azoknak ama részei tartassanak vissza, melyekre a bűnvádi eljárás czéljából szükség van, de különben a küldemények azonnal rendeltetési helyükre küldessenek. Ha a levél egészben ki nem adható, ugy másolatban kell annak az eljárásra nézve közönyös tartalmú részét az illetőnek kézbesíteni. Ha a távirat a rendeltetési hely állomásán foglaltatott le és adatott ki a bíróságnak: akkor kötelessége ennek a sürgönyt mindig elküldeni, ha nincs oly ok, nji miatt a czimzett előtt a sürgöny tartalmát titokban kell tartani. Ugy az osztrák, mint a német judikaturában és irodalomban — miután a német és osztrák perrendtartások szerint is csak a bíróság bír joggal a felbontásra — controversia tárgyává tették ama kérdést, hogy a felbontott küldemények tartalma közölhető-e az ügyészséggel, vagy tisztán a vizsgálóbírónak van csak joga arról tudomást szerezni és azoknak releváns vagy irreleváns voltáról határozni. Ujabban inkább amaz álláspont került túlsúlyra, hogy az ügyészségnek joga van a lefoglalt küldemények tartalmáról tudomást szerezni. És ez a vádrendszer követelménye is. A vádlónak tudnia kell, tartalmaz-e a lefoglalt küldemény olyant, a mi terhelő adatul szolgálhat, vagy nem. Ha a vádló indítványa ad irányt az eljárásnak: akkor nem lehet megfosztani ama jogtól, hogy a lefoglalt küldemények tartalmáról tájékozást szerezhessen. A javaslat ezt a vádrendszer oly logikai következményéül tekinti hogy >expressis verbis« nem is tartotta szükségesnek e tárgyban intézkedni. Alig kell kiemelni, hogy a felbontás, hacsak fontos akadály nem forog fen, mindig a terheltnek vagy megbízottjának jelenlétében történik. Ez a lefoglalásra vonatkozó általános rendelkezések között már kifejezve lévén (192. §. ut. bek.), ismétlése csak oly fölösleges volna, mint bármely más az általános rendelkezések közé foglalt szabályé. A hivatalos személyeknek állásukból folyó titoktartás kötelességüknél fogva, a bűnvádi perrendtartásban foglalt külön rendelkezés nélkül is tudniok kell, hogy a küldemények tartalma csak a bűnvádi eljárás czéljára használható fel. Mégis nem látszott fölöslegesnek, épen ama fontos tekintetek érdekében, melyek a jogosulatlanok kíváncsisága elől megőrizni parancsolják a küldemények titkát, e kötelezettség szigorú megtartásának fontosságát külön kiemelni (200. §.). KÉPVH. IROMÁNY, 1887—92. XII. KÖTET. 48