Képviselőházi irományok, 1887. XI. kötet • 357. sz
Irományszámok - 1887-357. Törvényjavaslat a magyar bűnvádi eljárásról, és indoklásának kezdete
58 357. szám. megfelelő vád emelése czéljából a főtárgyalás félbeszakítását, illetve elnapolását indítványozza (313. §.). 298. §. A vádlott a félbeszakítást vagy elnapolást czélzó indítványra nézve meghallgatandó. A vád megváltoztatása esetében az elnöknek kötelessége ezt a vádlottnak megmagyarázni, és meggyőződni, hogy a megváltozott helyzetet és annak következményeit felismerte. Ennek megtörténte után a vádlott megkérdezendő, hogy a vád megváltoztatása miatt védelmének előkészítése czéljából nem kívánja-e a főtárgyalás félbeszakítását, illetve elnapolását. Ezen kérdés és az erre adott felelet, semmiség terhe mellett a főtárgyalási jegyzőkönyvbe felveendő. 299. §. A törvényszék csak akkor tagadhatja meg a főtárgyalás félbeszakítását vagy elnapolását, ha eltéröleg a vádló indítványától a vádirat, illetve a vádhatározat álláspontját nem tartja megváltozottnak, vagy ha a megváltozott vád alapját képező cselekmény enyhébb az előbbinél. Ha a vádló a vádiratban, illetve vádhatározatban megjelölt cselekményen kivül még más büntetendő cselekményt is lát fenforogni: a vádlott elnapolási indítványának mindig hely adandó, vagy az újabban felmerült önálló büntetendő cselekmény tárgyában az eljárásnak különválasztása rendelendő el. Az elnapolási vagy félbeszakitási indítvány megtagadása, illetve az indítványozott újabb tárgyalás megtartása után joga van a törvényszéknek, — a mennyiben hatásköre megengedi és a tényállást felderitettnek látja, — a változott vád tárgyában a XV. fejezet által szabályozott eljárás mellőzésével ítélni. Ellenkező esetben az ügyet az illetékes bírósághoz teszi át, vagy a főtárgyalás félbeszakítása, illetve elnapolása mellett elővizsgálatot vagy egyes elővizsgálati cselekményeket rendel el. 300. §. A perbeszédek félbe nem szakithatók, kivéve, ha tartalmuk a közrendet, vagy az erkölcsiséget sérti, ha abban büntetendő cselekmény foglaltatik, ha a 289. §-ban említett becsületsértő kifejezések használtatnak, vagy oly körülmény hozatik fel, melynek bizonyítását a BTK. 264. és 265. §-ai kizárják. 301. §. A perbeszédek után az elnök azoknak tartalmát, ha ezt a vádlottnak csekélyebb műveltsége, vagy a tárgyalási nyelvben járatlansága kívánatossá teszi, szükség esetében tolmács segélyével, rövid kivonatban megmagyarázza. Ha a vádlott siket, a vád és védelem tartalma vele a 142. §. szerint közöltetik. V. Az itélet hozatala és kihirdetése. 302. §. A főtárgyalás befejezését az ítélethozatal képezi, melynek czéljából a bíróság a főtárgyalási teremből visszavonul, vagy ezt a körülményekhez képest kiürítteti, a fogva levő vádlottat pedig az ítélet hozataláig a főtárgyalási teremből mindig kivezetteti. Az ítélethozatalban csak a főtárgyalás egész folyama alatt működött bíró vehet részt.