Képviselőházi irományok, 1887. IX. kötet • 293-319. sz.

Irományszámok - 1887-296. Törvényjavaslat, az állami italmérési jövedékről szóló 1888. évi ... törvényczikk folytán adandó kártalanitásról

296. szám. 57 Itt aránylag nagy, olyan összegekről van szó, melyeknek az italmérési jövedék jövedelmeiből kell kikerülni, mely jövedelmeket köztekintetekböl a szükségesnél magasabbra emelni nera indokolt, s a melyeket vagy túlmagasakra kellene szabni, vagy a melyeknél mindig attól kelleae tartani, hogy a kártalanításra elégségesek nem lesznek, ha a kártalanítási összeg magasságára annak kiszámítása alapjából biztosan következtetni nem lehet. A szakaszonkinti részletes indokolásnál terjeszkedem ki arra, hogy e kérdéseket miért igyekeztem oly módon megoldani, a mint ez a javaslatban kifejezésre jutott. Ez alkalommal csak újra hangsúlyozom azt, hogy a megállapított elvek alkalmazásánál ki sem marad kártalanitás nélkül azok közül, a kik kártalanításra jogos igénynyel birnak s hogy kártalanitás fejében mindenki, jogos igényével arányban, kap annyit, a mennyi ilyen jogért a legmesszenó'bb méltányosság határai között egyáltalán követelhető. Ez alapon ezt a kérdést én most, minden jogos és méltányos igény kielégítésével, megoldhatónak hiszem. Erre a mai összes viszonyok között kínálkozó alkalmat fel óhajtom használni, mert okulva azokon, a miket hasonló kérdések megoldása körül a közelmúltban tapasztalni alkalmunk volt, attól kell tartanom, hogy ha ezt az alkalmat fel nem használjuk s e kérdés most megoldatlan marad, annak kárát elö'reláthatólag a legközelebbről érdekeltek vallják. A kivitelt, a kártalanítási összegnek az egyes esetekben leendő meghatározását illetőleg szükségesnek tartom általában még megjegyezni azt, hogy az erre vonatkozó szabályok megállapításánál mindig abból indultam ki, hogy a müvelet gyorsan és lehetőleg kevés költséggel hajtassák végre. Az első feltétel betartását: azt, hogy a megállapítás minél gyorsabban történjék, csak az teszi lehetségessé, ha a megállapítás alapja biztos s e végből minden egyes esetben külön vizsgálat, s a mi fő, külön bizonyítási eljárás nem szükséges. Az előzőleg előadott okon kivül ez képezi a főérvet a törvényjavaslatnak a kiszámítás alapjára vonatkozó azon intézkedése mellett, mely szerint a kártalanitás alapjául általában az adójövedelem vétetett. Szükséges pedig a kártalanítási összeg gyors megállapítása nemcsak azért, hogy a jogosítottak e tekintetben bizonytalanságban ne legyenek s jövedelmeik a kártalanítási összeg után biztosan folyósíthatok legyenek akkor, mikor az italmérés gyakorlatának hasznától elesnek, — hanem azért is, hogy a kártalanítási tőke összegéig adandó papírokat az, a ki ezt tenni óhajtja, mielőbb értékesíthesse. A kártalanítási művelet költségeit ugy véli a javaslat lehetőleg leszállítani, hogy ennek keresztülvitelére külön hivatalok nem szerveztetnek, hanem e czélra a rendelkezésre álló közegek használtatnak fel. Végre ugyancsak általában kell még arról szólni, hogy a kártalanítási összeg tényleges kiszolgáltatása miképen történik. E tekintetben két mód között választhatott a javaslat: a jog után járó kártalanitás összege vagy készpénzben, vagy papírokban, kötvényekben volna adható. Az első mellett szólna az, hogy igy az egész kártalanitás lebonyolítása, a jogosultakkal szemben, sokkal egyszerűbb lenne s azok mindegyike számszerűleg, az utolsó forintig tudná, mit kap s nem kellene a papírok árfolyamával és esetleg azok értékesítésével foglalkoznia. Midőn a javaslat, ennek daczára, a kötvényekben való kielégítést fogadta el, figyelemmel volt azokra a hátrányokra, melyek, az előbbi módozat mellett, az államkincstárra s a jogosultak nagy részére háromolnának, a nélkül, hogy ez utóbbiak általában számbavehető előnyben részesülnének. Alig szenvedhet ugyanis kétséget, hogy az állam csak aránytalan áldozatok árán lenne képes a kártalanításhoz szükséges nagy tőkeösszeget beszerezni, mert az nem közvetlen kártalanítási tartozást képezne, nem tekintetnék fundált adósságnak, hanem többé-kevésbé az állam KÉPVH. IROMÁNY. 1887 — 92. IX. KÖTET. •$