Képviselőházi irományok, 1887. VIII. kötet • 244-292. sz.
Irományszámok - 1887-264. Az igazságügyi bzottság jelentése, a közmunka- és közlekedésügyi minister ur által beadott, "a távirda, a távbeszélő és egyéb, villamos berendezésekről" szóló törvényjavaslat tárgyában
264. szám. 93 A mennyiben halálozás esetében az engedély idegen állampolgárra szállna át, a közmunka- és közlekedésügyi ministernek jogában áll az engedélyt az idegen állampolgártól azonnal elvonni és minden esetben követelheti azt, hogy az üzletvezetés oly belföldi állampolgár által gyakoroltassák, kinek személyében a közmunka- és közlekedésügyi minister megnyugszik. 5. §. Az 1. és 2. §. szerint az engedélyezés tárgyát képező berendezések létesítésére és üzletére vonatkozó műszaki és eljárási szabályokat a közmunka- és közlekedésügyi minister állapítja meg. A huzalvezetés, felerősítés és bekapcsolás tervei a közmunka- és közlekedésügyi minister előző jóváhagyását igénylik. 6. §. Az 1881. évi XLI. törvényczikk rendelkezéseinek kiterjesztésével a távirdáknak felállításán felül a távbeszélőknek és villamos jelzőknek közhasználatra való felállítása is azon vállalatok közé soroztatik, a melyekre nézve az idézett törvényczikk értelmében kisajátításnak van helye. A jelen törvényben tárgyalt berendezések az idézett törvény 6. §-ának rendelkezése alól kivétetnek. A közutaknak, utczáknak és tereknek közhasználatú távírdák, távbeszélők, vagy villamos berendezések felállítására vagy áthelyezésére történő igénybevételének módozatait — figyelemmel a közlekedés akadálytalan fentartására — a közmunka- és közlekedésügyi minister esetről-esetre állapítja meg. Ezen megállapítást megelőzőleg a törvényhatósági joggal biró városok területén a közmunka- és közlekedésügyi minister küldöttjének vezetése alatt bejárás tartandó, melyhez a Budapest szab. kir. fővárost érdeklő esetekben a fővárosi közmunkatanács, a főváros közönsége és a fővárosi állami rendőrség, a többi törvényhatósági joggal biró vagy legalább 10,000 lakossal biró rendezett tanácsú városok területét illetőleg az illető törvényhatóság és rendőri hatóság, illetve az emiitett rendezett tanácsú városoknál a polgármester meghívandó, E bejárás eredménye felett a közmunka- és közlekedésügyi minister határoz. Midőn valamely állami berendezés létesítését a nevezett minister közérdekből sürgősnek jelenti ki, az előbbi pontban emiitett bejárás mellőzhető. 7. §. A ház- és földtulajdonosok és birtokosok kártérítés nélkül eltűrni tartoznak, hogy a közhasználatú távírdák, távbeszélők és villamos jelzők huzalai épületeik és földjeik felett a légürben a közmunka- és közlekedésügyi minister által esetről-esetre megállapítandó magasságban, a vállalat költségére elvezettessenek oly módon, hogy ez által az ingatlannak korlátlan használatában akadályozva ne legyenek. A mennyiben építkezések vagy átalakítások miatt a légürben vezetett huzaloknak magasabbra helyezése válnék szükségessé: ez az ingatlan tulajdonosának vagy birtokosának bejelentésétől számított 45 nap alatt a vállalat által saját költségére foganatosítandó. 8. §. A közhasználatú távírdák, távbeszélők és villamos jelzők huzalainak a vállalat költségére az épületekre vagy azok tetőzetére való felerősítését és bekapcsolását, valamint az ingatlan korlátlan használatának akadályozása nélkül a föld alatt elvezetését, az épület- és földtulajdonosok és birtokosok eltűrni kötelesek, azonban a huzaloknak felerősítése vagy bekap-