Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

44 41. szám. 279. §. Ha a hagyomány rendeltetik a nélkül, hogy az azzal terhelt személy megnevezve lenne az örökös, és ha több örökös van, ezek mindenike örökösödési részének arányában tartozik a hagyományt teljesíteni. Az örökösödési részek arányában teljesítendő a hagyomány akkor is, ha az örökhagyó megnevezve vagy megnevezés nélkül összes örököseit, vagy az örökösök egy részét terhelte a hagyománynyal. 280. §. Ha az örökhagyó a hagyományt több hagyományos terhére rendelte: a mennyiben kifejezetten másként nem intézkedett, a terheltek a hagyományért egyenlő részben felelősek. 281. §. Ha a hagyomány tárgya meg nem osztható; a terheltek egyetemlegesen felelősek, egymás ellenében azonban a terheltetés arányának megfelelő visszatérítést követelhetnek. 282. §. Ha a terhelt azt, a mi őt az örökhagyó halála folytán illeti, el nem fogadja, vagy el nem fogadhatja: a mennyiben a hagyomány teljesítése kifejezetten és kizárólag az ő személyéhez nem köttetett, a teljesítési kötelezettség arra száll át, a ki az örökhagyó rendelkezésénél vagy a törvény intézkedésénél fogva a terheltnek helyébe lép, illetőleg a korábbi hagyomány kiszolgál­tatásának terhe alul menekül (413. §.). 283. §. g Ha az örökhagyó ugyanazon hagyománytárgyat többeknek rendelte és a részesedési arányt meg nem határozta: a hagyomány a hagyományos társakat egyenlő részben illeti. 284. §. Ha az örökhagyó bizonyos osztálybeli személyeknek, különösen rokonainak, cselédségének közelebbi meghatározás nélkül rendel hagyományt oly hozzáadással, hogy az illető osztályhoz tartozó személyek közt felosztandó: másnemű kifejezett intézkedés hiányában a terhelt személy van jogosítva a felosztást belátása szerint eszközölni. Ha az örökhagyó bizonyos osztálybeli vagy bizonyos állású egyének közül egynek vagy többeknek ezek egyéni megjelölése nélkül rendelt hagyományt: a rendelkezés érvényes, és, a mennyiben az örökhagyó a választás iránt nem intézkedett, a választást a terhelt fél van jogosítva eszközölni. Ha a felosztás vagy a választás az érdeklettek valamelyikének kérelmére a hagyatéki bíróság által kitűzött határidőben nem eszközöltetik: ez a hagyatéki bíróság által fogana­tosítandó. 285. §. • Ha az örökhagyó egy vagy több örököstársnak a hagyatékból valamely hagyományt rendelt: ez előhagyományt képez, mely az előhagyományos örököstársakat egészen és oly módon illeti, hogy az nekik a hagyatékból előzetesen adandó ki (407. §.). Ugyanez áll a hagyomány vonatkozó részére akkor is, ha valamely hagyomány egy vagy több örököstársnak s azonkívül egy vagy több más egyénnek hagyományoztatott. Az előhagyományban részesített örököstársat e hagyomány akkor is megilleti: ha az örökséget el nem fogadja.

Next

/
Thumbnails
Contents