Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

198 41. szám. Mig azonban egyfelől, eltekintve a családi hitbizományoktól, a mely intézménynél magasabb politikai szempontok játszák a döntő szerepet, s a mely intézmény szabályozása, a mint már érintve volt, a jelen törvényjavaslat keretébe bevonva nem lőn, az utódokra korlátlanul kiterjedő végrendelkezési jogosultság a fentebbi okokból kétségtelenül mellőzendőnek mutatkozik; addig másfelől azon kérdés, hogy a végrendelkezési jogosultság a közvetlen örökösnevezés és hagyományrendelés által kimeritettnek tekintessék-e, avagy bizonyos, a törvény által szabatosan megvont korlátok között a hitbizományi helyettesítés, az utóörökös-nevezés megengedtessék-e, komoly megfontolást érdemei. Ezen fontos kérdésben az ismertebb törvénykönyvek és törvényjavaslatok eltérő álláspontot foglalnak el. A franczia code civil (896. §.) elvileg megtiltja, semmiseknek nyilvánítja a helyettesítést,, s csak kivételesen engedi meg (1048. és 1049. §-ok), hogy a szülők azon vagyont, a melyre nézve őket szabad rendelkezési jog illeti, egészben vagy részben élők közötti jogügylet vagy végrendelet által egy vagy több gyermeküknek azon feltétel alatt hagyományozhassák, hogy azt már született és még születendő gyermekeiknek, s illetve az ezeket képviselő további leszármazóknak (1051. §.) legyenek kötelesek hagyni; és hogy a gyermektelen örökhagyó vagyonát ugyanily módon egy vagy több fivérének vagy nővérének oly módon hagyhassa, hogy ezek a vagyont már született és megszületendő gyermekeiknek, illetve a képviseletre hivatott további leszármazóknak hagyni tartozzanak. Mindkét esetben csak akkor érvényes a rendelkezés (1050. §.), ha a vagyonátbocsátási kötelezettség minden már született és még születendő gyermek javára kivétel nélkül és kor avagy nem szerinti előnyözés nélkül szolgál. Ezen felül érvényesnek nyilvánítja ezen törvénykönyv az élők között és halálesetre való azon rendelkezést, mely szerint a haszonvétel és a puszta tulajdon megosztva különböző személyeknek adományoztatik. Még szigorúbb álláspontot foglal el a code civil alapján készült újabb törvénykönyvek közül a neuchateli kanton törvénykönyve és az olasz codice civile. Előbbi a 633-ik czikkben a hitbizományi helyettesítéseket általában és kivétel nélkül érvényteleneknek nyilvánítja, és a 634-ik czikkben csupán a közönséges helyettesítést, valamint a 635-ik czikkben azon élők között és halálra szóló rendelkezést nyilvánítja érvényesnek, a mely által a haszonvétel és a tulajdon megosztva más-más személynek adományoztatik. A*z olasz codice civile a 895. §-ban megengedi és a következő szakaszokban tüzetesen szabályozza a közönséges helyettesítést, de a 899. §-ban minden olyan intézkedést, a mely által az örökös vagy hagyományos bárminő kifejezéssel azzal terheltetik, hogy az örökséget vagy hagyományt épségben tartsa és egy harmadik személynek kiadni legyen köteles, mint hitbizományi helyettesítést feltétlenül megtilt; ugy hogy (900. §.) maga az örökös-nevezés és a hagyományrendelés érvényben marad ugyan, de a helyettesítések, a törvény szavai szerint még az első izbeliek is, hatályuktól meg vannak fosztva; kiegészíti ezt a 901. §. azon tartalma, mely szerint azon rendelkezés, a mely által valamely haszonvétel vagy valamely más járadék egymásután több személynek lőn hagyva, csak azon első részesített javára érvényes, a kit annak élvezete közvetlenül a végrendelkező után illet; a mely szabály alól a következő 902-ik §. csak a közjótékonyságit czélra tett intézkedéseket veszi ki. Az ismertebb törvényhozásoknak és törvényhozási műveknek nagy többsége azonban az utóörökös-rendelés, a hitbizományi helyettesítés tárgyában nem foglal el ily szigorú álláspontot. A hitbizományi helyettesítést feltétlenül, de csak egy fokra korlátolva megengedik a zürichi ptk. (2078. §.), a schaffhauseni ptkv. (1945. §-ai), az argaui ptkv. (947. §.), a solothurni ptkv. (546. §.), a freyburgi ptkv. (831., 832. §.), a hesseni javaslat (162. §.), és a franczia tkv. alapján készült valiisi code civil. (725. és 729. §-ai.)