Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.
Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról
41. szám. 193 szemben egy személynek tekintve, együtt csupán egy egyenlő részben részesittessenek. Ha az örökhagyó végrendeletének első pontjában azt mondja, hogy örökösének nevezi, gyermekkori jó barátjának egyetlen fiát A-t, végrendeletének második pontjában pedig azt rendeli, hogy örökösének nevezi unokatestvérét B-t és házastársát C-t, s a részesedési hányad meghatározására nézve éppen semmi intézkedést nem teszen: az örökös-nevezés fentebbi csoportositása egymagában nem képez elegendő támpontot arra nézve, hogy az örökhagyó A-t hagyatékának felében, B-t és C-t pedig együtt a hagyaték másik felében kívánta volna részesíteni. Azt, hogy a hányad nélkül nevezett örökösök közü^ többen egy részt kapjanak, csak azon esetre rendeli a törvényjavaslat 205, §-a, ha a rendelkezés tartalmából és összefüggéséből az örökhagyó ilyen szándékát lehet következtetni; a mi eltekintve a 205-ik §. második bekezdésében, a Mommsen-féle tervezet 140-ik §-a alapján tüzetesen szabályozott esettől, a fentjelzettek alapián esetről-esetre eldöntendő kérdésnek kell, hogy fenhagyassék. A 206—209. §§. tartalmára nézve, tekintettel a már fent előadottakra, elegendőnek mutatkozik annak kiemelése, hogy a 208. §-nál a törvényjavaslat nem tette magáévá a Mommsenféle tervezetnek a szász ptk. 2180-ik §-ától eltérő azon újítását, mely szerint ha a hagyaték a határozott hányadokban kinevezett örökösök által kimerittetik, a hányad-meghatározás nélkül nevezett többi örökösök nem birnak örökösödési joggal akkor, ha őket az örökhagyó a hagyatéknak maradékára »auf den Ueberschuss« utalta. Azon megoldásnak, a melyet az osztrák polgári tkv. 558-ik és a szász ptk. 2180-ik §-a tartalmaznak és a melyet a törvényjavaslat változatlanul vett át, alapja abban rejlik, miszerint fel kell tenni, hogy az örökhagyó a rés-zek elosztásánál elszámította magát, és hogy azokat is komolyan akarta hagyatékában részesíteni, a kiket az egész hagyatékot kimerítő határozott hányadokban nevezett örökösön felül még örökösöknek nevezett. Nem változtatja a helyzet lény r egét az, ha az örökhagyó a határozott rész nélkül nevezett egy vagy több örököst kifejezetten a maradékra utalja; sőt ha nem akarjuk feltenni, hogy az örökhagyó esetlen tréfákat akart űzni — a mit pedig feltenni nem lehet: abból hogy az egész hanyaték kimerítése után még a maradékról rendelkezett, biztosan lehet következtetni, hogy csakugyan elszámitás esete forog fenn. HATODIK FEJE JET. A helyettesítés. 210—218. §§. A végrendelkezési szabadság, az Öröklési jognak ezen fénypontja — felette meg lenne bénítva, ha az egyszerű örökös-nevezésre és hagyományok rendelésére lenne korlátozva. A végrendelkező' akkor, a mikor vagyonáról halála esetére rendelkezik, a midőn végrendeleti örökös vagy örökösöket nevez, nem láthat be a jövőbe, nem számithat egész biztossággal azon alakulásokra, a melyek haláláig bekövetkeztetni fognak. Könnyen megtörténhetik, hogy az, a kit mint hagyatékában részesitendőt első sorban kiszemeit, a kit örökösének nevezett, őt megelőzőleg hal el, vagy öröklésre képtelenné válik; avagy a körülmények ugy alakulnak, hogy a kiszemelt örökös az örökséget elfogadni nem akarja. Ha ezen esetek valamelyike bekövetkeznék, és a végrendelkezőt nem illetné meg azon jogosultság, hogy ilyen eshetőségekre előre gondolva, a megfelelő rendelkezéseket joghatálylyal előre megtehesse: igen gyakran az fogna az örökhagyó után örökölni, a kit ő örökségében részesíteni nem akart, a kinek a törvény általános szabályán nyugvó törvényes öröklési jogát a concret esetben mellö'zni kívánta s épen ezért élt azon jogával, hogy vagyonában a halála után való jogutódlást végrendeleti utón szabályozza. KÉPVH. IROMÁNY. 1887 — 92. II. KÖTET. 25
