Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

41. szám. 189 •ánul, hogy nem egyénenként a meg nem nevezett gyermekeknek, hanem általában a megnevezett egyén leszármazóinak érdekében kivánt rendelkezni. Természetes, hogy ezen értelmezési szabály nem nyerhet alkalmazást azon esetre, ha az örökhagyó e részesíteni kivánt gyermekeket végrendeletében egyénileg megnevezte; a mint ez a 195-ik szakasz szövegében kifejezetten is kimondva van. A törvényjavaslat 196—199-ik §-ainak dispositiv rendelkezéseinek . alapjául az örökhagyónak feltételezhető akarata szolgál. Alig lehet kétség az iránt, hogy az Örökhagyó a 196-ik §-ban szabályozott rendelkezések esetében nem a végrendelet készitésének időpontjára, hanem halálozásának időpontjára kivánt tekintettel lenni, és hogy a 197., 198. és 199. §§. eseteiben az utolsó rendes lakhelyén levő szegényeket, az ugyanott lévő saját vallásfelekezeti egyházat, illetőleg utolsó rendes lakhelyének jótékonysági vagy más közhasznú egyleteit és intézeteit kívánta részesíteni. A 199. §. második és negyedik bekezdésének rendelkezésénél az is figyelembe vétetett, miszerint czélszeruségi indokok szólanak a mellett, hogy a jótékonysági és közhasznú czélra tett hagyományozások az elforgácsolás veszélyétől lehetőleg megóva, már létező vagy keletkezendő jótékonysági egyletek és intézetek javára biztosíttassanak. ÖTÖDIK FEJEZET. Az örökös-neyezés. 200-^-203. §§. Az örökhagyó vagyoni viszonyainak, jogainak és kötelezettségének összesége, vagyis hagyatéka mint egész, örökösére vagy örököseire, mint egyetemes jogutódra száll át. Az örökössel ellentétben áll a hagyományos, a ki egyedül, vagy másokkal együttesen nem egyetemes jogutódként lép az örökhagyó jogaiba és kötelezettségeibe, hanem az örökhagyó rendelkezéséből egyes vagyontárgyakban, meghatározott összegben vagy jogban, mint különös jogutód részesül, a ki hagyománya erejéig a végrendelkező intézkedése szerint megterheltethetik ugyan, de az örökhagyó kötelezettségeiért rendszerint nem felelős. Ezekből látható, minő fontos szerepet játszik a végrendelkezések terén az örökösnevezés és minő lényeges különbséget képez az, ha vájjon valaki örökösnek avagy hagyományosnak tekintendő-e. E részben tehát felette kívánatos, hogy a törvény az Örököst a hagyományostól lehető szabatossággal különböztesse meg; és hogy az örökösnevezésre vonatkozó tüzetes rendelkezéseket tartalmazzon. Már a törvényjavaslat 1-ső §-ában meg van lényegileg vonva a határvonal az örökös és a hagyományos között. E szakasz második bekezdése ugyanis positive rendeli, hogy az örökös a hagyatékot mint egészet örökli, több örökös (örököstársak) között pedig a hagyaték mint egész, egyenlő vagy egyenlőtlen hányadokban oszlik meg, mig a harmadik bekezdés negatíve szabja elő, hogy a hagyaték mint egész, vagy annak hányada hagyomány tárgyául nem szolgálhat. Az örökösnevezés szabályainak tüzetesb megállapítása azonban a törvényjavaslat 200. és következő szakaszainak képezi fontos feladatát. E részben a 200-ik §. azon vezérelvből indul ki, hogy az örökösnevezésnek nem lényegesen szükséges kelléke, miszerint az örökhagyó azt, a kit örökösévé tenni kivan, kifejezetten örökösének nevezze, hogy az >örökös-nevezés« kifejezését használja, hanem ezzel egyenértékű, tehát elégséges azon akaratkijelentés, a melyből kitűnik, hogy az örökhagyó annak vagy azoknak, a kit vagy a kiket örökösévé tenni kivan, hagyatékát mint egészet, vagy a ha-