Képviselőházi irományok, 1887. II. kötet • 41-76. sz.

Irományszámok - 1887-41. Törvényjavaslat az öröklési jogról

170 41. szám. a lényegtelen tévedés, valamint azon körülmény, hogy az akaratelhatározás indoka a törvénybe vagy az erkölcsiségbe ütközik, minő befolyással van a végrendeletek érvényességére. E részben kiemelendő, hogy az általános elvek szerint a lényegtelen tévedés, hova az akaratelhatározás indokaiban való tévedés is tartozik, általában véve akkor van befolyással a jogügylet érvényességére, ha csalárdul idéztetett elő, vagy használtatott fel. —A jogügyletre általában vonatkozó, s ennélfogva a végrendeletekre is elfogadott ezen szabályt a törvényjavaslat 127. és 128. §-aiban kiegészíti, midőn egyfelől a hesseni javaslat 48. és 49. §-ainak, illetve az osztrák ptkv. 572-ik §-ának, a szász ptkönyv 2079. §ának és a Mommsen-féle tervezet 87-ik §-ának alapul vétele mellett a végrendeleti intézkedés inditó okára vonatkozó tévedés alapján, másfelől pedig akkor, ha a végrendeleti intézkedésnek inditó oka az általános erkölcsi érzetet sérti, a végrendeletet megdönthetőnek nyilvánitja. Ha az örökhagyó végrendeletében annak ad kifejezést, hogy egyedüli örökösének elhalt fia testvérét B-t óhajtja: de miután másik testvérét A-t hagyatékából ennek V* része oly módon illeti, hogy arról nem végrendelkezhetik: ennélfogva A-t Vi-ed részbqn, B-t pedig 3

U részben nevezi örökösnek; vagy ha valamely elfogult örökhagyó végrendeletében akként intézkednék, hogy barátját B-t azért, mert az ő ellenségének X-nek házát szándékosan felgyújtotta, vagyona fele részében örökösének nevezi: akkor, miután az első esetben nyilvánvaló, hogy az örökhagyónak tényleg kijelentett akarata egyedül w kizárólag ezen téves feltevésnek kifolyása, a második esetben pedig, miután a törvény nem szentesíthet egy oly akaratkijelentést, a mely a végrendelkezőnek saját nyilatkozata szerint a törvénybe és erkölcsiségbe ütköző indoknak képezi kifolyását, a végrendeleti intézkedést érvé nyesnek nyilvánítani nem lehet. Ezen esetekben azonban a törvényjavaslat a végrendeletet nem semmisnek, hanem csak megdönthetőnek azért nyilvánitja, mert habár az akarat téves, avagy az átalános erkölcsi érzetet sértő indokon alapszik, azt, hogy a rendelkezés nem az örök. hagyó akaratának kifolyását képezné, állítani nem lehet. A téves, vagy az átalános erkölcsi érzetet sértő végrendeleti intézkedésnek ezen érvénytelensége azonban a törvényjavaslat 127. és 128. §-aiban ahhoz van kötve, hogy a végrendeleti intézkedésnek inditó oka a végrendeletbe az örökhagyó által kifejezetten előadva legyen. Messze vezetne és a perlekedéseknek kiapadhatlan forrásává válnék, ha a végrendelet érvényessége megtámadható lenne oly indokok alapján, a melynek a végrendelkező magában a végrendeletben kifejezést nem adott. Ha az örökhagyó a végrendeleti ünnepélyes jogcselekvény alkalmával maga ad kifejezést annak, hogy rendelkezésének mi volt inditó oka: akkor nincsen ok, a miért ezen kijelentés valódisága kétségbe vonassák. De miután azt, hogy a végrendelkezőt intézkedésénél micsoda inditó ok vezette, csak ő maga tudhatta; miután az örökhagyónak a végrendelkezés előtt vagy után tett saját nyilatkozatát e részben irányadóul elfogadni azért nem lehet, mert nem tudható, hogy ezen előleges vagy utólagos nyilatkozatra a végrendelkezés e valódi indokáról számot adni senkinek sem köteles örökhagyót mi vezette: legczélszerubbnek s a végrendeleti intézkedés jogosulatlan megtámadásának ellensúlyozása szempontjából is leghelyesebbnek mutatkozik, ha ugy a 127., mint a 128. §-ok eseteiben csak azon inditó okok vétetnek figyelembe, a melyeknek az örökhagyó magában a végrendeletben kifejezést adott. 129—132. §§. Hazai jogunk az örökösnevezést és a hagyomány-rendelést nem különböztette meg oly szabatosan, a mint ezt a római jog és annak alapján az újabb törvényhozások teszik. Az 1715. évi XXVII. t.-cz. 4-ik §-a rendeli: »Neque praeterea haeredis institutio de substantia testamenti admodi etiam in posterum requiratur, verum testatori liberum est, institutionem haeredis in testamentis inserere vei ommittere, cuius tamen insertio vei ommissio testamentum non vitiabiU. Ezen helyes rendelkezést követi a törvényjavaslat 129. §-a, midőn a porosz Landreclit